Élet-Stílus

Még idén kihirdetik a kormánynegyedtender nyertesét

Azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat csütörtökön elfogadta a szabályozási kerettervet, elhárult az akadály az elől, hogy december 29-én kihirdesse a KVI a kormányzati negyed felépítésére kiírt közbeszerzés nyertesét – nyilatkozta az MTI-nek Láng Balázs, a projekt kommunikációs vezetője.

A jelenleg versenyben lévő öt pályázó a végleges ajánlatot december 27-éig adhatja be. Az eredményhirdetés két nappal később lesz. Az MTI értesülése szerint van olyan pályázó, amely az eredményhirdetésig be fogja fizetni az 500 millió forint ajánlati biztosítékot, ami feltétele az ajánlat érvényességének.

Lapértesülések szerint a Demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit-csoport kiszállt a kormányzati negyed projektjéből, mert aránytalanul soknak tartotta az építőre hárított közfeladatokat.

Láng Balázs elmondta: a csütörtöki fővárosi előterjesztéshez támogató véleményt csatolt Demszky Gábor főpolgármester és Verók István, a VI. kerület polgármestere is. Ez utóbbi vállalta, hogy Terézváros január végéig elfogadja a kerületi szabályozási tervet.

A kormány szándéka továbbra is az, hogy felépüljön és a következő választások előtt használatba adásra kerüljön az új kormányzati negyed – hangsúlyozta Láng Balázs.

Szavai szerint az is eldőlt, hogy a projekt része a Podmaniczky utca kiszélesítése és a Ferdinánd hidat pótló alagút megépítése is, tehát ezeket nem a főváros építi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik