Élet-Stílus

Rengetegen voltak idén a Szépművészetiben

Az intézmény történetének leglátogatottabb évében az év háromnegyedmilliomodik látogatóját köszöntötték a budapesti Szépművészeti Múzeumban csütörtökön. Ezzel a számmal lekőrözték a bécsi Kunsthistorisches Museumot is.

Cseke Ágnes 28 éves budapesti tanító vásárolta meg idén a múzeum a háromnegyedmilliomodik jegyét, a fiatal hölgy így egy kétszemélyes párizsi utat és a Louvre-ba szóló belépőket vehetett át a főigazgatótól.

Európai viszonylat

Az intézmény vezetője, Baán László az MTI-nek elmondta: az intézmény történetének legsikeresebb évét zárja a Szépművészeti Múzeum, amely ezzel a látogatószámmal már európai viszonylatban is jelentős intézménynek számít. Példaként említette, hogy a bécsi Kunsthistorisches Museum tavaly 630 ezer látogatót vonzott.

2007 leglátogatottabb tárlata a Vincent van Gogh-kiállítás volt, de az “…és akkor megérkeztek az inkák” című kiállítást is mintegy 160 ezer vendég tekintette meg, a jelenleg is látható Hundertwasser-, valamint a Picasso, Klee, Kandinszkij-tárlat is együttesen már százezer látogatónál tart.

Mediciek, francia mesterrajzok, magyar fotósóriások

Úgy vélte, hogy a jövő évben a látogatószám tovább nőhet, de legalábbis ezen a szinten marad, így a Szépművészeti Múzeum várhatóan az elmúlt évekhez hasonlóan jövőre is a leglátogatottabb magyarországi kiállítótér lesz.

A jövő év legnagyobb szabású tárlata, A mediciek fénykora – Élet és művészet a reneszánsz Firenzében című kiállítás lesz, amely már 2008. január 24-én megnyílik. A tárlat építése jelenleg is nagy erőkkel zajlik – hangsúlyozta a főigazgató.

2008-ban emellett a Poussintól Davidig: francia mesterrajzok a Louvre gyűjteményéből című kiállítás, a Lélek és test – Kertész, Moholy-Nagy, Brassai, Capa című tárlat, valamint Hodler- és Klimt-kiállítás várja majd a látogatókat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik