Élet-Stílus

Kiss: az olimpiára még jobbak leszünk

Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya legalább hét érmet várt 27 fős csapatától a debreceni rövidpályás Európa-bajnokságon, ehhez képest a nemzeti válogatott túlteljesítette a tervet, hiszen 9 medál lett a „termés", 4 arany, 2 ezüst és 3 bronz megoszlásban.

Még értékesebbé teszi a cívisvárosban rendezett, sorrendben 11. rövidtávú – vagyis 25 méteres medencébe kiírt – Eb-szereplést, hogy a házigazdák 18 országos csúcsot is felállítottak. Ráadásul Cseh László két világ-, egyben persze két Európa-csúcsot úszott, míg Gyurta Dániel kontinensrekordot ért el.

„Világ-, Európa- és magyar csúcsok sora, további sok jó eredmény, csak az elismerés hangján beszélhetek az egész csapat teljesítményéről” – mondta Kiss László csuromvizesen azt követően, hogy a hálás úszók az Eb zárultával a medencébe hajították a sikerkapitányt. „De köszönet jár Debrecennek is, nemcsak a rendezésért, hanem mert a válogatottunk két edzőtábort is itt tölthetett el. Hazai pályán, hazai közönség előtt versenyezhettünk, ahol nagyon szerettek bennünket, és mi is őket.”


Kiss: az olimpiára még jobbak leszünk 1

Cseh László, az Eb legjobbja (Fotó: Gáti András)


A szakvezető megfogalmazása szerint „messze a legjobb volt Cseh Laci, míg Gyurta Dani Európa-csúcsa és aranyérme azt mutatja, hogy sikeresen előrelépett, s külön szép volt a dologban, hogy minden napra jutott nekünk egy Eb-arany”. Kiss László dicsérte az „ifjú titánt”, a hosszabb távú gyorsszámokban a dobogó második és harmadik fokára is felálló Kis Gergőt, a 200 m pillangón meglepetésre ezüstöt nyerő 16 éves Kovács Emesét, de „a legnagyobb szenzációt Mutina Ágnes bronzérme jelentette 400 m gyorson”. A kapitány úgy fogalmazott, hogy Kovács Ágnes 5. helye a 100 m mell döntőjében nagyon boldoggá tette, s azt mutatta, hogy „Ági annyi meghurcolás után jó úton jár”.

Mindenkire nem tért ki külön, de két nevet még megemlített: Verrasztó Evelynét és Hosszú Katinkáét. Előbbivel kapcsolatban azt mondta, hogy bronzérmével és szerepléseivel megmutatta oroszlánkörmeit, utóbbiról pedig hogy 4. és 5. helyével igazolta, nagyon sokat fejlődött. „Ráadásul női vegyesváltónk is szépen alakul, s a pekingi olimpiára be fog érni” – tette hozzá azzal a kiegészítéssel, hogy bár 25 méteres medencében zajlott a mostani Eb, az augusztusi ötkarikás játékokra kellő lökést adhat a magyar csapat debreceni helytállása. „Januártól megint a dolgos hétköznapok jönnek, mindent az olimpiának rendelünk alá. További előrelépést várok, így azt, hogy a jelenlegi 12-nél több lesz az olimpiai A szintet teljesítő úszóink száma.”


Kiss: az olimpiára még jobbak leszünk 2

Kis Gergő, az egyik meglepetésember (Fotó: Gáti András)


A debreceni összképhez tartozik, hogy az európai szövetség (LEN) pontértéktáblázata alapján is Cseh bizonyult az Eb legeredményesebb férfi úszójának, amelyért 5 ezer euró ütötte a markát. Kis Gergő az Eb férfi újoncának – 1500 eurót érő – címét érdemelte ki, Debrecen pedig a LEN-vezérkartól kapott többször is dicséretet.

A 4, 2, 3-as kollekcióval az összéremmérleg 18, 11, 11-essé, vagyis pontosan 40 darabossá bővült, így a magyar úszósport megerősítette helyét az európai élvonalban. Ez akkor is nagy szó, ha a megszokottnál kisebb méretű medencében születtek a remények szerint hosszú távra szóló sikerek.

—-Érmeseink, éremtáblázat—-

A magyar érmesek
Arany:
Cseh László 200 m vegyes – 1:52.99 perc – világcsúcs
Cseh László 400 m vegyes – 3:59.33 p – világcsúcs
Cseh László 200 m pillangó – 1:51.55 p – országos csúcs
Gyurta Dániel 200 m mell – 2:05.49 p – Európa-csúcs

Ezüst:
Kis Gergő 1500 m gyors – 14:29.58 p – országos csúcs
Kovács Emese 200 m pillangó – 2:05.41 – országos csúcs

Bronz:
Kis Gergő 400 m gyors – 3:39.52 p – országos csúcs
Mutina Ágnes 400 m gyors – 4:02.35 p
Verrasztó Evelyn 200 m vegyes – 2:09.83 p – országos csúcs

Éremtáblázat (arany/ezüst/bronz):
Németország 5/7/7
Oroszországd 5/4/3
Franciaország 4/4/5
Magyarország 4/2/3
Svédország 4/2/2
Lengyelország 3/3/2
Hollandia 3/2/3
Olaszország 2/3/4
Szlovénia 2/0/1
Ukrajna 2/0/1
Szerbia 2/0/0
Ausztria 1/3/1
Horvátország 1/3/0
Dánia 1/0/0
Finnország 1/0/0
Spanyolország 0/2/2
Norvégia 0/1/0
Bulgária 0/0/2
Görögország 0/0/2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik