Élet-Stílus

Keresik a világ hét természeti csodáját

Az újkori hét világcsoda megválasztásához hasonlóan 2008 végéig a világ hét természeti csodájáról is szavazhatunk. A kritériumok szerint természeti tájat, képződményt, élőhelyet javasolhatunk.

Miután nyáron százmillió, interneten és telefonon leadott szavazat alapján kiválasztották “a világ hét új csodáját” a voksolást kezdeményező Bernard Weber svájci üzletember és filmproducer alapítványi honlapjának közlése szerint az akkori szervezők új szavazást kezdeményeztek.

Ezúttal a világ hét fő természeti csodájának kijelölésére tehetünk javaslatokat 2008 végéig, már eddig kétszáz jelölés érkezett. A jövő év végéig beérkező jelölések közül a 77 legnagyobb támogatottságú kerül az UNESCO volt főigazgatója, Federico Mayor vezette bizottság elé, ez fogja kiválasztani azt a 21-et, amely közül a szavazók fogják kijelölni a hét győztest.

A new7wonders honlapon lehet javasolni természeti tájat, képződményt, élőhelyet, mint például az ecuadori Galapagos-szigeteket, a svájci Aletsch gleccsert, az oroszországi Bajkál-tót, a tanzániai Serengeti Nemzeti Parkot, a vietnami Ha Long-öbölt. Bekerülhetnek a jelöltek közé állatrezervátumok, erdők, canyonok, fjordok, öblök, vízalatti képződmények, korallzátonyok, hegységek, vízesések barlangok, gleccserek, vulkánok, sivatagok, oázisok, történelemelőtti lelőhelyek. Viszont nem jöhet számításba olyan általános jelenség, mint a Golf-áramlat, a madarak vonulása vagy éppen a Tejút.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik