Élet-Stílus

Szávay legyőzte Ivanovicsot

A sérüléséből felépült Szávay Ágnes újra bebizonyította, hogy az elithez tartozik: a magyar tehetség a budapesti teniszgálán legyőzte a világranglista-negyedik szerb Ana Ivanivicsot.

Kapcsolódó linkek


tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

A világranglista 19. helyén álló, sérüléséből fellépő Szávay Ágnes és a világranglista-negyedik szerb Ana Ivanovics játszotta a budapesti teniszgála főmérkőzését a Syma Sport- és Rendezvényközpontban.

„Korábban sokszor jártam Magyarországon, amelyről csupa jó emlékeim vannak, és örülök, hogy most újra itt lehetek. Az pedig különösen boldoggá tesz, hogy Ágival mérkőzhetek. Nagyon komolyan veszem a találkozót” – nyilatkozta még a meccs előtt Ivanovics.


Szávay legyőzte Ivanovicsot 1

Szávay Ágnes remekül játszott (Galéria)


A két játékos – hivatalos mérkőzésen – ezt megelőzően még nem találkozott; s noha most is „gálameccsről” volt szó, mind a ketten nagy elánnal játszottak. A nyitó szettben 4:4-ig fej-fej mellett haladtak a felek. A 18 esztendős magyar teniszező ezt követően biztosan hozta a saját szerváját (5:4), majd remek tenisszel elvette riválisa adogatását, ezzel pedig játszmaelőnyhöz jutott (6:4).

A folyatásban Ivanovics brékelt (1:3), majd előnyét végig megtartva szintén 6:4-re nyerte a második játszmát. Az előzetes megállapodás szerint rövidítés döntötte el a gálamérkőzés sorsát: Szávay két meccslabdához is jutott (6-4), az elsőt még hárította Ivanovics, ám a másodikkal, egy remek lecsapással már nem tudott mit kezdeni.

A hétfő esti gálán a világranglistán tizedik spanyol Tommy Robredo és a rangsorban 18. horvát Ivan Ljubicic is pályára lépett (Robredo nyert), majd a nagy nevettető, az iráni Mansour Bahrami Noszály Sándorral az oldalán játszott páros meccset a Henri Leconte, Sávolt Attila duóval. Az egyszettes találkozón főleg a humor dominált.

Akárcsak Talmácsi Gábor színrelépésekor. A 125-ös géposztály gyorsaságimotoros világbajnoka Szávayval játszott, pontosabban megpróbálta visszaadogatni a labdákat egy akkora ütővel, mint ő maga. Ezt követően Talma egy minimotoron körbevitte a pályán a 18 esztendős magyar tehetséget. Mindketten óriási tapsot kaptak.

Bemutató mérkőzés:
Szávay-Ivanovics (szerb) 6:4, 4:6 – rövidítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik