Élet-Stílus

Serie A: simán nyert az Inter és a Roma

A Lazio sem tudta megszorítani az Intert, amellyel egyedül az AS Roma tartja a lépést. A két csapat között megmaradt a hárompontos differencia, mivel a milánói és a fővárosi alakulat is győzelemmel abszolválta az elhalasztott mérkőzését.

Kapcsolódó linkek


olaszfoci.lap.hu
sport.lap.hu

Szerdán este pótolták a 12. fordulóból, Gabriele Sandri halála miatt elhalasztott mérkőzéseket (a félbeszakadt Atalanta-AC Milan bajnokira később kerül majd sor).

A listavezető Inter a Laziót, a lelőtt szurkoló kedvenc együttesét fogadta a San Siróban. A vendég rómaiak könnyen megadták magukat, mindent elmond a teljesítményükről, hogy Julio Césarnak hatvan percig semmi védenivalója sem akadt – persze, utána sem sok…

Átellenben az Inter szinte tetszés szerint alakította ki a helyzeteit, és ezek közül hármat gólra is váltott. A 22. percben Guglielmo Stendardo birkózta le a Nicolas Burdissót a tizenhatoson belül, s a megítélt büntetőt Zlatan Ibrahimovic értékesítette: nagy erővel bombázott a léc alá. A második Inter-gólra sem kellett sokat várni: a 33. percben Maicon belsőzte közelről a hálóba a labdát Luis Jimenez baloldali szögletét követően, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a három pont sorsa. A 3-0-ás végeredményt aztán David Suazo állította be az 55. percben, miután Esteban Cambiasso pazar átadását követően begyalogolt a tizenhatosra, majd a bal alsóba küldte a labdát.


Serie A: simán nyert az Inter és a Roma 1

Maicon és az Inter nem ismert kegyelmet (AP)


Az Interhez hasonlóan AS Roma is nyert, 2-0-ra verte a Stadio Olimpicóban fellépő Cagliarit. Francesco Totti felépült sérüléséből, újra a kezdőben kapott helyet, a főszerepet azonban ezúttal nem a „farkasok” csapatkapitánya, hanem Rodrigo Taddei játszotta. A brazil játékos előbb David Pizarro beívelése után fejelt a kapu közepébe, majd nem sokkal később 16 méterről emelt a léc alá, miután Vincenzo Marruocco kapus mentése után éppen elé került a labda.

Az Inter három ponttal vezet az AS Roma előtt, a harmadik Juventus már alaposan lemaradt, igen jelentős nyolc pont a hátránya.

A 12. fordulóból elhalasztott mérkőzések:
AS Roma-Cagliari 2-0 (2-0)
Gól:
Taddei (28., 36.)

Internazionale-Lazio 3-0 (2-0)
Gól:
Ibrahimovic (22., 11-esből), Maicon (33.), Suazo (55.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik