Élet-Stílus

Újabb nagy dobásra készül Wenger?

Az angol listavezető francia trénere egy interjúban elmondta, hogy az Olympique Lyon támadója, Karim Benzema lehet a 2008-as Európa-bajnokság nagy felfedezettje. A francia bajnok egyelőre hallani sem akkor arról, hogy egy újabb kulcsemberét elvigyék.

A nyár folyamán több alapember is távozott az Olympique Lyon együttesétől, és a sorozatban hatodik bajnoki címét arató csapat az idei szezont nem is kezdte fényesen. A bajnokságban a kezdeti botladozások után az élre állt az Alain Perrin által irányított gárda, a Bajnokok Ligájában az elmúlt évekhez képest azonban gyengébben szerepeltek: az utolsó játéknapon ki-ki meccset játszanak a Glasgow Rangers otthonában a 16 közé jutást érő második helyért.

A Lyon a 16. forduló után hat ponttal vezeti a Ligue 1-et, és ebben óriási szerepe volt két fiatal támadónak: Karim Benzemának és Hatem Ben Arfának. Az előbbi 12 bajnoki találatnál jár, és a francia válogatottban és a BL-ben is eredményes volt már. Nem csoda, hogy több európai sztárklub is bejelentkezett a 19 éves támadóért.





Az Arsenal edzője, Arsene Wenger is szívesen látná a csapatában Benzemát. „A véleményem szerint ő lehet a jövő évi Eb meglepetésembere. Ontja a gólokat, és ami különösen figyelemre méltó, hogy a kapu előtt az esetek nagy részében fiatal kora ellenére jól dönt. Ráadásul nemcsak csatárként, hanem a két szélen is bármikor bevethető” – nyilatkozta a Eurosportnak a francia mester, aki már hónapok óta figyelemmel kíséri Benzema pályafutását.

A csatárt a tunéziai születése Hatem Ben Arfával egyetemben több klub is vinné, de a Lyon elnöke egy hónapja már leszögezte, hogy szóba sem jöhet a két fiatal távozása. „Addig maradnak a csapatnál, amíg nem nyerünk egy európai kupát” – nyilatkozta Jean-Michel Aulas.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik