Élet-Stílus

Euroliga: nem sikerült a bravúr a Sopronnak

Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán nagy csatában kikapott a veretlenül csoportelső CSZKA Moszkvától a női kosárlabda Euroliga ötödik fordulójában.

Remekül elkapta a rajtot a magyar bajnok a 2005-ben még Szamara néven Euroliga-aranyérmes CSZKA ellen, amely 2003 óra négyszer is dobogóra állhatott a kontinenssorozatban. A 2/2-es mérlegnél tartó házigazdák – Branzova vezetésével – 7-6 után egy 7-0-ás rohammal lepték meg az orosz pontvadászatban is százszázalékos – és a sérült spanyol Valdemorót ezúttal nélkülöző – riválisukat, melynek “All Star”-keretéből főként a belga centersztár, Ann Wauters villogott. A Moszkva ugyan kiegyenlített, ám a nyitónegyed Gorbunovának köszönhetően mégis a Székely-alakulaté lett.

A százszázalékos büntetőzés révén hamarosan 7 pontra hízott az előny, ráadásul a túloldalon az Európa-bajnok Sztyepanova három személyivel a kispadon ült. A rengeteg lepattanót szerző ellenfél azonban a 202 centis sztár nélkül is felzárkózott, Wauters a nagyszünetre már 14 pontnál járt. A félidőben 39-35 volt az állás.


Euroliga: nem sikerült a bravúr a Sopronnak 1

Érvényesült a papírforma Sopronban (MTI)


Térfélcsere után Branzova bevágta harmadik tripláját is, Sztyepanova négy hibával visszaült a cserék közé, ám Artesina két hármassal visszahozta az orosz reményeket. Ismét fordult a kocka, a 26. percben már a vendégek vezettek, akik 41-41 után egy 11-3-as szakaszt produkáltak. “Elúszni” látszott a mérkőzés, mivel a hazaiak – a csodásan küzdő Gorbunova kivételével – alig találtak a gyűrűbe, miközben a CSZKA a palánk alól és a triplavonalon túlról is hibátlanul célzott.

A 11 ponttal elvesztett harmadik negyedet követően nem sikerült átdobni a vendégek zónavédkezését, sorra perdültek ki a magyar triplakísérletek, ezalatt Sztyepanova három ember szorításában is kosarat szerzett. A mezőny legjobbjává előlépő Gorbunovának köszönhetően két perccel a vége előtt, 73-75-nél mégis megcsillant a remény, ám a végjátékot a moszkvai elitalakulat bírta jobban idegekkel, amely ezzel megőrizte veretlenségét. A Sopron egy hét múlva ismét saját csarnokában, a francia Villeneuve-d,Ascq ellen javíthat 2/3-as mérlegén.

Székely Norbert csalódottan értékelt a találkozót követően: “Sajnálom a csapatot és a közönséget, ezzel együtt emberfeletti teljesítményt nyújtottunk. Jobb lepattanózással, pontosabb támadásokkal talán lett volna esélyünk a győzelemre, de ezt a Moszkvát idén aligha lehet megverni. A nézők még most is kiabálnak, ami azt jelzi, hogy van értelme a munkánknak.”

Női Euroliga, A csoport, 5. forduló:
MKB-Euroleasing Sopron – CSZKA Moszkva (orosz) 75-80
Legjobb dobók: Gorbunova 20, Branzova 17/9, Horti 9, Honti 7/3, illetve Wauters 21, Artesina 13/6, Korsztyin 12, Powell 12/9, Hammon 11/3, Sztyepanova 11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik