Kapcsolódó linkek
A 29 éves labdarúgó Jose Mourinho menedzser távozása után beszélt először arról, hogy elege van a Chelsea-ből, és legszívesebben eligazolna. A szavaiért később bűnbánó arccal elnézést kért, s mivel újra rugdosni kezdte a gólokat, a szurkolók is megbocsátottak neki.
A játékos és a klub között azonban továbbra sem harmonikus a kapcsolat (sőt!). A feszültséget ezúttal az okozza, hogy a Drogba bejelentette, ott akar lenni a pekingi olimpián, márpedig ötkarikás szereplésével nem csak a nyári felkészülést, hanem a Premier League következő szezonjának néhány fordulóját is kihagyná. A Chelsea-nél ennek nem örülnek (és még finoman fogalmaztunk…), már csak azért sem, mert a csatár az 2008-as Afrika-kupa miatt januárban és februárban is hiányzik majd – a klub szemszögéből rosszabb esetben öt hétig nem állhat Avram Grant menedzser rendelkezésére.
Hamarosan a Real-mezben szárnyalhat (dailymail.co.uk)
A spanyol bajnok Real Madridnál nagy figyelemmel kísérik a Drogba-Chelsea „kötélhúzást”, s lapértesülések szerint, ahogy lehetőség adódik rá, a királyi klub 30 millió fontos ajánlattal kopogtat majd a Chelsea ajtaján. Reálisan nézve erre várhatóan csak nyáron kerül sor. Egyébként Londonban is számolnak azzal, hogy Drogba hátat fordít a Chelsea-nek, így került képbe a francia Nicholas Anelka (Bolton Wanderers), mint az elefántcsontparti lehetséges „utódja”.
Terv szintjén felmerült az is, ha Anelka a télen a Chelsea-hez kerül, úgy Drogbának sem kell megvárni a nyarat az átigazolással.