Élet-Stílus

Csillagot kaptak a mumpicok

Mumpicok kaptak csillagot kedden a híres hollywoodi Hírességek sétányán, a Walk of Fame-en, közel hetven évvel azután, hogy a Grauman's Chinese Theatre-ben először láthatta a közönség Az Óz, a nagy varázsló című filmet Judy Garlanddal a főszerepben.

Lyman Frank Baum több mint száz évvel ezelőtt született regényében Dorka így ismerkedik meg a különös lényekkel: “Sokkal kisebbek voltak, mint a felnőttek, akik közt addig élt, de azért nem voltak törpék…A férfiak ugyanolyan kék színű öltözéket viseltek, amilyen a kalapjuk, és fényesre suvikszolt csizmájuk szárán is kék hajtóka ékeskedett.” A klasszikussá vált zenés filmben főként törpék játszották a Keleti Boszorkány rabságából megszabadult mumpicok szerepét.


Csillagot kaptak a mumpicok 1

Az Óz, a nagy varázsló főszereplői


Őket képviselte az ünnepi eseményen az a maroknyi színész, akik meg tudtak jelenni az 1939-ben forgatott produkció szereplői közül, hogy jelen legyenek a nekik szentelt 2352. csillag felavatásánál. Az idős művészek lovas hintón gördültek a ceremónia színhelyére, és a sárga utat jelző sárga szőnyegen sétáltak el a nagy múltú mozi előtt felállított emelvényig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik