Élet-Stílus

Ifjúsági olimpia 2010: Debrecen nem jutott tovább

Debrecen nem került a legjobb öt közé a 2010-ben első alkalommal sorra kerülő ifjúsági olimpiára pályázó városok versenyfutásában.

Kapcsolódó linkek


olimpia.lap.hu
sport.lap.hu

Mostantól már csak Athén, Bangkok, Moszkva, Szingapúr és Torino reménykedhet a rendezési jog elnyerésében.

A szűkítést az október 29-ig benyújtott kandidálási tervek és egy szakértői testület ajánlása alapján készítette el a NOB, amely jövő februárban dönt a 2010-as ifjúsági játékok helyszínéről.

Ezt megelőzően egy szemlebizottság végiglátogatja a még versenyben maradt városokat, Debrecen mellett Guatemalaváros, Kuala Lumpur és Poznan esett ki a további versengésből.

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke így értékelte a döntést:
“Véleményem szerint a NOB, miután nem ismeri a pontos várható érdeklődést, biztosra kívánt menni döntésével. Olyan városokat juttatott tovább, amelyek egy esetleges nem várt magas szintű érdeklődést és részvételt is el tudnak helyezni, ki tudnak szolgálni.

Ez adott esetben akár 30-50 ezres vendégszámot jelenthet. Az öt város már többször bizonyított, hogy képes ilyen mega-rendezvény lebonyolítására, hiszen három közülük – Athén, Moszkva és Torino – a felnőtt olimpiákat is sikerrel megrendezte, Bangkok és Szingapúr pedig Ázsiai Játékok és NOB-ülés színhelyei voltak” – mondta Schmitt.

A MOB vezetője kiemelte, hogy bár nem került a második fordulóba, Debrecen nagyszerűen vizsgázott, és a maga módján ebből a pályázatból győztesen került ki, a városnak a pályázatból nagyon sok előnye származott.

Hétfő délutáni sajtótájékoztatóján Kósa Lajos polgármester elmondta: a cívisváros pályázatát a hetedik helyre rangsorolták Lausanne-ban, Debrecen Poznant és Guatemalavárost előzte meg.

A polgármester a NOB döntéshozóinak értékeléséből kiemelte: Debrecen pályázata a kormányzati-önkormányzati együttműködés, az olimpiai falu és az infrastruktúra tekintetében számított erősnek, viszont a sportbeli létesítményhelyzet terén gyengének bizonyult, különösen az olimpiai stadion hiánya volt mérvadó.
“Természetesen nem öröm, hogy nem jutottunk tovább, ám az a tény, hogy az eredetileg elindult 12 város közül végül a hetediknek rangsoroltak bennünket, egyáltalán nem rossz eredmény” – mondta Kósa. “Azt gondoltuk, a NOB nyitni fog a kisebb lehetőségű városok felé, ám a továbbjutott öt várost megnézve mégis abszolút biztonsági döntés született, hiszen Moszkva, Szingapúr, Athén, Bangkok és Torino akár már holnap megrendezhetné a játékokat.”

A polgármester hozzátette, hogy a pályázati anyagban szereplő fejlesztési tervektől nem szeretnének elállni, így a nagyerdei labdarúgó-stadion és az egyetemi sportlétesítmények fejlesztése, a kollégiumi kapacitás bővítése és az Oláh Gábor utcai sportlétesítmények fejlesztése is napirenden lesz a következő években.

Az ifjúsági olimpián a 14 és 18 év közötti sportolók vehetnek majd részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik