Élet-Stílus

Mesterek Kupája: Ferrer és Nadal elődöntős

A második fordulóban David Ferrertől vereséget szenvedő Rafael Nadal életben tartotta esélyeit, a sanghaji Mesterek Kupája harmadik napján legyőzte a szerb Novak Djokovicsot.

Kapcsolódó linkek


tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

Bár csütörtökön a szerb is többet adott ki magából, mint tette ezt korábban, ellenállásával nem tudta megtörni a nagyon határozott, igaz, valós tudásából Djokovicshoz hasonlóan keveset megcsillantó spanyolt.

Nadal már az első játszmában próbálta irányítani a játékot, 4:1-re elhúzott riválisától, aki azonban megrázta magát, s azok után, hogy elvette a spanyol adogatását, 4.3-ra feljött, sőt, két break-labdája volt az egyenlítéshez.

A világranglista második helyezettje azonban visszakapaszkodott, s 5:3-ra módosította az állást, majd megnyerte a szettet.

A második szettben hasonló volt a koreográfia: a Djokovics adogatásait „kottából olvasó” Nadal hamar lépéselőnybe került, azonban neki is gondjai akadtak a szerváival, így kiegyenlített volt a küzdelem – elsősorban az volt a kérdés, hogy az emberpróbáló szezon során fizikailag és pszichésen is kifacsart két teniszező közül melyiknek maradt több tartalékja.

Bár Nadalon is látszottak a fáradtság jelei, végül ő ünnepelhetett, míg Djokovics a három vereség ellenére csütörtökön mutatott küzdenitudása nyomán emelt fővel távozhat Kínából.

A győztes reménykedhet, de távolról sem mehet biztosra – továbblépése a David Ferrer-Richard Gasquet csatától is függ. Gasquet 2-1 szettarányú győzelme esetén akár olyan holtverseny is kialakulhat, hogy a két továbbjutó helyre aspiráló trió azonos pont és szettaránnyal rendelkezik – ebben az esetben a megnyert-elvesztett játékok döntenek majd a két elődöntős személyéről.

Nadalt honfitársa, Ferrer kisegítette: az Arany-csoportot magabiztosan megnyerő spanyol bő egyórányi játék után két sima szettben legyőzte a franciát – így egyben Nadalt is négy közzé tessékelte.

Mesterek Kupája, Sanghaj

Arany-csoport
3. forduló:
Nadal (spanyol, 2. kiemelt)-Djokovics (szerb, 3.) 6:4, 6:4
Ferrer (spanyol, 6.)-Gasquet (francia, 8.) 6:1, 6:1
Az állás:
1. Ferrer 3 győzelem/0 vereség (6-1-es szettarány), 2. Nadal 2/1 (5-3), 3. Gasquet 1/2 (3-4), 4. Djokovics 0/3 (0-6).
Ferrer és Nadal jutott az elődöntőbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik