Kapcsolódó linkek
Az egy hete Villeneuve-d’Ascq-ban alulmaradt soproniak – a sérült Sliskovic és a beteg Horváth nélkül – 7-7-nél érték utol riválisukat, akiknél pályára lépett a Székely-alakulatot erősítő bolgár Albena Branzova húga, Gergana is. Az első negyed Pondexter legalább 7 méterről dobott, utolsó másodperces triplájával az ellenfélé lett.
A folytatás Honti, valamint Gorbunova és Károlyi két-két hármasaival a hazaiaknak sikerült jobban, akik egy 15-0-ás rohammal megléptek a zónavédekezésével alaposan felsülő Fenertől.
Hat perc elteltével a zöld-sárgák 21-2-es részeredménnyel rukkoltak elő, a félidőben már 45-34 volt az állás.
Térfélcsere után eleinte nem jöttek be az addig 50 százalékban értékesített hazai triplák, így a törökök 6 pontra felzárkóztak, ám Milovanovics hármasával ismét “helyreállt a rend” (52-41). A fáradó vendégek sok szabálytalansággal próbálták fékezni a magyar gárda lendületét, ráadásul Gorbunova egy bokasérüléssel rövid időre kidőlt, a különbség mégis 15 pont környékén maradt. A Sopron nyerőembere a négy triplát elsüllyesztő Károlyi lett, aki a 30. percben (69-55) elteltével már 16 pontnál járt.
A túloldalon Pondexter hiába dobta be 21. pontját is, a házigazdáknál a zárófelvonás elején már négyen is 10 pont fölé jutottak. A vége a vártnál simább hazai diadal lett, így a magyar bajnok 1/1-re javította mérlegét a sorozatban. A Sopron egy hét múlva az olasz Napolit fogadja.
Székely Norbert vezetőedző:
“Remekül megtaláltuk az összhangot csapatként, így kell hazai pályán játszani. Dobtunk 11 triplát, voltak extra egyéni teljesítmények, így tudtuk pótolni a sérülteket. Itthon már a nálunk jobbakkal is felvesszük a harcot.”
Női kosárlabda Euroliga
A-csoport, 2. forduló:
MKB-Euroleasing Sopron-Fenerbahce (török) 89-79
(19-20, 26-14, 24-21, 20-24)
Legjobb dobók: Károlyi 16/12, Milovanovics 16/6, Gorbunova 14/6, Németh 13/3, Honti 11/6, Branzova 10, illetve Pondexter 29/6, Sutton-Brown 17, Yilmaz 15