Élet-Stílus

Egymásnak feszülnek az angol gigászok

Szombat délben Londonban egymásnak feszül az angol Premier League két legeredményesebb csapata, a listavezető Arsenal és a bajnoki címvédő Manchester United, de Spanyolországban, valamint Olaszországban szintén rangadóznak a hétvégén.

Szombat délben csúcsrangadóra kerül sor az észak-londoni Emirates Stadionban, ahol az angol listavezető a bajnokot fogadja.

Az Arsenal, valamint a Manchester United összecsapása egyben a Premier League két legeredményesebb csapatának az erőpróbája is lesz. A MU eddig 375 meccset nyert meg, s 1258 nyolc pontot szerzett, a bajnoki címet pedig kilencszer hódította el, miközben az „ágyúsok” három aranyérmet, 316 győztes mérkőzést, illetve 1107 pontot számolnak.


Egymásnak feszülnek az angol gigászok 1

Alex Ferguson csapata felkészült a rangadóra (AFP)

Nem csak a múlt, a jelen is fényes a csapatoknál: az Arsenal a listavezető, 17 találkozó óta veretlen, míg a „vörös ördögök” a címvédők, nem mellékesen: a legutóbbi nyolc mérkőzésükön nem hibáztak. „Nem rajtoltunk valami jól a bajnokságban, de most elkezdtünk gólokat rúgni, és sorra nyerjük a mérkőzéseket. A legjobb időpontban játszunk az Arsenallal, nem kétséges, ez lesz az eddigi legkomolyabb erőpróbánk” – így Darren Fletcher, a Manchester United skót középpályása. Hazai részről, a menedzser Arsene Wenger állt a mikrofonok elé. A francia szakvezető győzelmet vár övéitől.

„Hiszek a csapatomban, szerintem képesek vagyunk legyőzni a Manchestert. Ki akarjuk használni e találkozóban rejlő lehetőségeket, azaz szeretnék növelni az előnyünket a tabella élén” – mondta Wenger, aki a sérült Robin van Persie-vel és Philippe Senderoszal szombaton sem számolhat. Kollégája, Sir Alex Ferguson ugyanakkor újra beveheti a mára már felgyógyult Louis Saha, Michael Carrick duót. A bajnok szakvezetője amondó, együttese kellően felkészült a szombati rangadóra, és igyekszik visszavágni az Arsenalnak a tavalyi vereségekért. Emlékeztetőül: a 2006/2007-es évadban az Old Traffordon 1-0-ra, odahaza pedig 2-1-re nyert az Arsenal.


Egymásnak feszülnek az angol gigászok 2

Remek formában van az Arsenal (AP)



A Premier League-ben a londoniak hazai pályán jobbak a vetélytársnál (6 győzelem, 4 vereség, 5 döntetlen), összességében viszont a MU felé billent a mérleg nyelve: 12 győzelem és kilenc döntetlen mellett kilencszer kaptak ki a nagy vetélytárstól. A MU és az Arsenal a mostani bajnokságban egyaránt 26 pontot számol, a Wenger-csapatnak azonban jobb a gólkülönbsége, ennek okán áll az élen, ráadásul egy meccsel kevesebbet is játszott a Manchesternél.

Szemérmetlen fizetések

Gerry Sutcliffe brit sportminiszter nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy egyre emelkednek, s lassan csillagászati magasságokba érnek a Premier League-ben szereplő futballisták fizetései. „Sok sikert kívánok például John Terrynek, de szerintem egyszerűen szemérmetlenség, hogy hetente 150 ezer fontot keres” – mondta Sutcliffe, aki szerint az a veszély fenyegeti a labdarúgást, hogy egyre távolabb kerül a hétköznapi emberek világától. “A Manchester United idén 13 százalékkal emelte bérleteinek árát, és ezzel elveszi a játékot az egyszerű szurkolóktól – tette hozzá.



Rangadó Torinóban és Madridban

Olaszországban Juventus-Inter párharc tartja lázban a futballszerető közönséget. „Nagyon fontos mérkőzés ez a számunkra, mivel az Inter jelenleg a legjobb olasz csapatnak számít. Ugyanakkor a személyes sérelmeinkre ezúttal nem szabad gondolnunk” – mondta David Trezeguet, a Juventus csatára, aki utolsó mondatában arra utalt, hogy a 2006-os bajnoki címet a bundabotrány miatt az Inter kapta meg, holott a pályán a Juventus csapata végzett az első helyen.

Az Inter vezető pozícióból, míg a házigazda Juve a harmadik helyről várja a vasárnapi csúcsrangadót, melyen a kétmeccses eltiltását letöltő cseh Pavel Nedved is bevethető torinói oldalon.

A spanyol futballban a bajnok Real Madrid és a kupagyőztes Sevilla csatája számít a hétvége fő eseményének, mely a Szuperkupa visszavágójának is felfogható. Mint tudott: a trófeáért kiírt párosmeccset a Sevilla játszi könnyedséggel, 6-3-as összesítéssel nyerte meg. A két csapat mostani találkozóját ugyanakkor a Real várhatja jobb előjelekkel, s jobb formában, tekintve hogy négy ponttal vezeti a bajnokságot, legutóbb 5-1-re verte a Valenciát, miközben a Sevilla a 11. helyen tanyázik jelenleg a tabellán.

—-Hétvégi program—-

Premier League, 12. forduló
Szombat:
Arsenal-Manchester United, 13:45
Aston Villa-Derby County, 16:00
Everton-Birmingham City, 16:00
Fulham-Reading, 16:00
Middlesbrough-Tottenham, 16:00
Newcastle United-Portsmouth, 16:00
Wigan Athletic-Chelsea, 16:00
Blackburn-Liverpool, 18:15

Vasárnap:
West Ham United-Bolton, 17:00

Hétfő:
Manchester City-Sunderland, 21:00

Primera División, 11. forduló
Szombat:
Mallorca-Valencia, 20:00
Sevilla-Real Madrid 22:00

Vasárnap:
Atlético Madrid-Villarreal, 17:00
Santander-Espanyol, 17:00
Zaragoza-Valladolid, 17:00
Levante-Almería, 17:00
Osasuna-Getafe, 17:00
Murcia-Deportivo, 17:00
Barcelona-Betis, 19:00
Athletic Bilbao-Huelva, 21:00

Serie A, 11. forduló
Szombat:
Lazio-Fiorentina, 18:00
AC Milan-Torino, 20:30

Vasárnap:
Cagliari-Sampdoria, 15:00
Catania-Atalanta, 15:00
Empoli-AS Roma, 15:00
Genoa-Palermo, 15:00
Livorno-Udinese, 15:00
Napoli-Reggina, 15:00
Parma-Siena, 15:00
Juventus-Inter, 20:30

Bundesliga, 12. forduló
Szombat:
Leverkusen-Arminia Bielefeld, 15:30
Bayern München-Eintracht Frankfurt, 15:30
Hamburger SV-Hertha BSC, 15:30
Hannover-Borussia Dortmund, 15:30
Nurnberg-VfB Stuttgart, 15:30
Werder Bremen-Hansa Rostock, 15:30

Vasárnap:
Bochum-Wolfsburg, 17:00
Karlsruhe-Duisburg, 17:00

Soproni Liga, 13. forduló
Szombat:
Győr-Újpest, 13:00
Nyíregyháza-Kaposvár, 13:30
Paks-Diósgyőr, 13:30
REAC-ZTE, 13:30
Tatabánya-MTK, 13:30
Sopron-Siófok, 16:00

Hétfő:
Fehérvár-DVSC, 18:00

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik