Kapcsolódó linkek
Bár hivatalosan nem közölték az új, hatéves szerződés anyagi feltételeit, hitelesnek tűnő amerikai források állítják, hogy Romo a következő időszakban 67 millió dollárt keres majd, amely magában foglalja az aláírásáért járó 11,5 millió dollárt, valamint a 30 milliós garantált fizetését. Ha ez igaz, a 27 éves klasszis a Dallas Cowboys történetének második legjobban honorált játékosa lett.
Nála többet csak Troy Aikman keresett anno, ő 1998-ban 85,5 milliós szerződés írt alá. Persze Romo sem panaszkodhat, hiszen a liga irányítói közül jelenleg csak Tom Brady (New England) és Brett Favre (Green Bay) markolhat fel több pénzt. Romo eddig 39 meccsen 35 touchdown-passzt osztott ki, közben maga is elért két TD-t.
Milliókért hajigálja a labdát (AFP)
Tavaly – 2003 után először – a rájátszásba vezette a Cowboyst, majd a Pro Bowlba is beválasztották. Az idén hét meccsen hat győzelmet aratott csapatával, és 16 TD-átadással és 1984 yarddal vétette magát észre. A vezetők szerint Romónak minden adottsága meg van ahhoz, hogy a Super Bowlba vezesse a Dallast, ezért is hosszabbítottak vele szerződést, s fizetnek neki dollár tízmilliókat.