Élet-Stílus

Sinkewitz “kipakolt” a T-Mobile doppingügyeiről

Mindent elmondott a T-Mobile csapatnál zajló doppingolásról Patrik Sinkewitz német kerékpáros, aki az idei Tour de France előtt tesztoszteronhasználat miatt bukott le az ellenőrzésen. Csak neveket nem említett.

A 27 éves versenyző hazája szövetségének sportbírósága előtt tett szerdán hat órán keresztül részletes vallomást, melyben kifejtette, hogy a bonni istállónál a szupersztár Jan Ullrich tavalyi kirúgása óta is szisztematikusan tiltott szerekkel látták el a kerekeseket.

“Beszámolt arról, hogy miként szerezték be és adagolták az orvosok a doppingszereket 2006 óta a T-Mobile-nál, valamint beszélt a 2003 és 2005 közötti időszakról, amikor még a Quick Step csapatot erősítette” – mondta Peter Barth, az ítélőszék elnöke.

Nem tűnt fel senkinek

Ullrich és Oscar Sevilla kirúgása után is remekeltek a csapat versenyzői a Touron: szergej Goncsar több szakaszt is megnyert, néhány napig övé is volt az összetettben len állónak járó sárga trikó, Matthias Kessler pedig élete első szakaszgyőzelmét ünnepelte.

Ügyvédje szerint mivel koronatanúként állt rendelkezésre, Sinkewitz legfeljebb egyéves eltiltásra számít.

A német versenyző az idei Tour körüli botrányok egyik kulcsfigurája volt. A nyolcadik szakasz után ütközött egy nézővel, és súlyos arcsérüléssel került kórházba, műteni is kellett. Ezután derült ki, hogy még a francia körverseny előtt doppingolt, mire a T-Mobile – amely évente 700 ezer eurós fizetést adott neki – szerződést bontott vele.

Visszavárják Sinkewitzet

A T-Mobile főnöke, az egykori profi Rolf Aldag meglepetten reagált a Német Hírügynökség (dpa) megkeresésére. „Nem hallottam semmiféle vallomásról. Ha valóban létezik, akkor természetesen reagálni fogunk.” – mondta a csapatfőnök, majd hozzátette, hogy Sinkewitz akár vissza is térhet hozzájuk, miután letöltötte az eltiltását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik