Élet-Stílus

Hajnal Tamás: úgy éreztem, a Holdon járok

A kirobbanó formában játszó Hajnal Tamást nem csupán Magyarországon övezi egyre nagyobb elismerés, pénteken a német bajnokság hivatalos honlapján is interjút közöltek vele.

Kapcsolódó linkek


nemetfoci.lap.hu
sport.lap.hu

A három gólja mellett öt gólpasszt adó magyar középpláyást az első kilenc forduló alapján a liga legjobb középpályásának választották a bundesliga.de olvasói (39%), s ezzel olyan riválisokat előzött meg, mint a müncheni Frank Ribéry (38%), illetve a brémai Diego (11%) és a hamburgi Van der Vaart (10%).

A honlap statisztikái szerint a magyar lövéseinek 80 százaléka érte el a kaput (ebben kiemelkedik a riválisok közül), passzainak 83 százaléka jutott el a címzetthez (csak Ribery volt jobb 85-tel), míg párharcainak nagyját (51%) megnyerte. Nem véletlen, hogy Lothar Matthäus az “új Hässlernek” nevezte egykori pártfogoltját (a németek egykori világklasszis középpályása is megfordult a Karlsruhe csapatánál).

bundesliga.de: Tamás nyáron szerződtél a Karsruhe csapatához. Hogyan fejlődtek a dolgok?
Hajnal Tamás: Összességében elégedettek lehetünk magunkkal. De nem szállhatunk el az eddigi eredményektől; tökéletesítenünk kell játékunkat, s a befektetett munka eredményeként biztosíthatjuk, hogy jó lesz az idényünk.

bundesliga.de: Mi az, amit a KSC-nél legjobban szeretsz?
Hajnal: Tavaly többször is olvastam, milyen erős az összetartás a csapatnál, s ez megegyezik azzal, amit tapasztaltam.
Mindenki harcol a társaiért is, mindannyian segítünk egymáson, s ez a pályán elért eredményeken is látszik.

bundesliga.de: A lehető legjobban sikerült a bemutatkozásod, hisz kétszer betaláltál a Nürnberg ellen. Hogyan élted meg a sikert?
Hajnal: Természetesen megrázó élmény egy Bundesliga debütáló találkozón két gólt szerezni. Mint egy álom, s mivel épp két góllal nyertünk, az érzés tovább erősödött. Úgy éreztem, a Holdon járok.


Hajnal Tamás: úgy éreztem, a Holdon járok 1

A KSC-kedvenc a szurkolók gyûrûjében (bundesliga.de)


bundesliga.de: Miként jellemeznéd a játékstílusodat?
Hajnal: Mondhatnám, hogy egy kreatív középpályás vagyok, s talán nem is járnék messze az igazságtól. Támadó középpályás, aki veszélyesebbé szeretne válni az ellenfél kapuja előtt, ám a játékostársak kiszolgálása is a feladata. Minden találkozóra úgy futok ki, hogy jó véleményt keltsek magamról.

bundesliga.de: Igaz az, hogy edződ azt tanácsolta, lazíts az edzésmunkád intenzitásán? Úgy tudjuk, az összetartások után a fejlődés érdekében külön munkát is végzel.
Hajnal: Igaz. Az összes edzőm irányítása alatt így dolgoztam. Mindannyian megpróbáltak közbelépni, legtöbbször persze a fejlődésem érdekében. Ilyen vagyok. Az edzéseken is száz százalékot próbálok nyújtani, s ha egy foglalkozásnak vége van, akkor is van min csiszolni. Olykor a konditeremben, vagy a pályán – sokszor gyakorlom a rögzített állásokat és a szabadrúgásokat. Ez a módszerem. Szeretném, ha a gyakoroltak a mérkőzéseken is beválnának.

bundesliga.de: Lothar Matthäus alatt mutatkoztál be a magyar válogatottban, s ő azóta is nagyon sokra tart téged. Mindez fokozza a rád nehező nyomást, avagy további stimulálást jelent?
Hajnal: Növeli az elszántságom, de egyben büszkévé is tesz. Ő adta meg először a lehetőséget, hogy képviseljem a hazám, sőt, az irányítása alatt lettem állandó tagja a csapatnak. Nagyon jó a viszonyunk, így jólesik, hogy elismer.

bundesliga.de: Milyen célkitűzéseid vannak – úgy személyes, mint klubszinten?
Hajnal: A csapattal az az elsődleges célunk, hogy elkerüljük a kiesést. Az újonc-együttesek nem emelhetik magasabbra a mércét. A saját vágyaim között első helyen az áll, hogy rendszeres játéklehetőséghez jussak, s efölött persze minél több gólt, vagy gólpasszt szerezzek.

bundesliga.de: Ha teljesülhetne egy, az idény végével kapcsolatos kívánságod, mi lenne az?
Hajnal: Mindannyian azt óhajtjuk, hogy a Karsruhe megőrizze Bundesliga-tagságát. Mellékesen persze az sem lenne gond, ha az első kilenc között végeznénk. Persze, ez egy kissé elrugaszkodott vágyálom, de mindannyiunk önérzetének jót tenne. De a fő mérföldkő: elkerülni a kiesést, hogy jövőre is a Bundesligában játszhassunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik