Élet-Stílus

Katalónia és a képregény volt a főszereplő Frankfurtban

Rekord részvétel jellemezte a frankfurti nemzetközi könyvvásárt, amely vasárnap este zárta be kapuit. A díszvendég a Spanyolországhoz tartozó, önkormányzattal rendelkező Katalónia volt, a szakma pedig leginkább a digitális könyvek térnyeréséveé és a képregény reneszánszával foglalkozott.

A világ legrangosabb könyves seregszemléjén 110 ország – köztük Magyarország – mintegy 7500 kiállítója képviseltette magát, csaknem 400 ezer könyvvel. A hivatalosan szerdán kezdődött vásár a hagyományoknak megfelelően az első napokban csupán a szakma számára volt nyitott, a nagyközönségnek a hétvégét biztosították. Az első adatok szerint szombaton és vasárnap mintegy 290 ezer látogató kereste fel a Németország legtekintélyesebb kulturális ünnepének számító rendezvényt. A vásár idei díszvendége Katalónia volt, mintegy jelezve a kis nyelvek kulturális támogatásának szándékát.

A díszvendég a Spanyolországhoz tartozó, önkormányzattal rendelkező Katalónia volt – s nyolcszáz éves irodalma -, amely több mint százötven szerzővel képviseltette magát. Az idei vásár fő szakmai jellegzetességei közé tartozott a folytatódó digitalizálás, azaz az elektronikus könyvek számának növekedése, a hangoskönyv-irodalom terjedése, valamint a képregények reneszánsza.

A vásár ugyanakkor nemcsak az irodalom, illetve a könyvszakma bemutatkozásának helyszínéül, s nemcsak számos tekintélyes külföldi és német szerző – köztük az olasz Umberto Eco és a német Günter Grass – találkozói helyéül szolgált, hanem az elmúlt évek irányzatának megfelelően óriási lehetőséget nyújtott az üzletkötésekre, szerzők és kiadók jövőbeni együttműködésének megalapozására is.

Ugyancsak az első mérleg szerint az idei könyvvásár ebből a szempontból minden korábbinál gyümölcsözőbb volt. Ami a magyar részvételt illeti, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke, Zentai Péter László az MTI-nek nyilatkozva rendkívül sikeresnek értékelte azt.

A tekintélyes kulturális seregszemle – ugyancsak a tradícióknak megfelelően – két jelképes bejelentéssel ért véget. Még a délelőtt folyamán adták át a német könyvszakma hagyományos békedíját, amelyet ezúttal az izraeli író-történész és neves holokausztkutató, a 75 éves Saul Friedlander kapott meg. A zsűri indoklása szerint mindenekelőtt azokért a kutatásaiért, amelyek célja az volt, hogy holokauszt történetét, a zsidók üldöztetésének és megsemmisítésének történetét megőrizzék az emlékezet számára.

Magyar írók közül Konrád György 1991-ben, Esterházy Péter pedig 2004-ben részesült a békedíjban, amelyet 1950 óta ítélnek oda. Az ötnapos rendezvény záróakkordjaként jelentették be, hogy a 60. frankfurti könyvvásár díszvendége 2008-ban Törökország lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik