Élet-Stílus

Fizetnie kell Marion Jonesnak

Nem csak a 2000-es sydney-i olimpián, hanem az azt követő időszakban szerzett világbajnoki érmeit, valamint pénzdíjait is visszakövetelheti a doppingvétségét elismerő amerikai Marion Jonestól a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF).

A sztár a múlt héten ismerte el, hogy 2000-ben és 2001-ben tiltott szert használt. Ezen időszak alatt a sydney-i olimpián három arany- (100 és 200 m, 4×400 m váltó) és két bronz- (4×100 m váltó és távol), a 2001-es edmontoni világbajnokságon két arany- (200 m és 4×100 m váltó), valamint egy ezüstérmet (100 m) szerzett. Ráadásul 2001-ben és 2002-ben részesült a Golden League-sorozat fődíjasainak járó egymillió dollárból is.

Az IAAF arra készül, hogy az égisze alatt rendezett viadalokért kapott fellépési díjakat, jutalmakat és egyéb járandóságokat visszaperli Jonestól, akinek számos rekordját is törölhetik, és minden bizonnyal soha többé egyetlen vb-re és olimpiára sem kaphat majd akkreditációt semmilyen minőségben.

Újraosztják az érmeket?

Jones – aki pénteken lesz 32 esztendős – hétfőn elfogadta a rá kiszabott kétéves eltiltást, ami szimbolikus, hiszen már korábban bejelentette visszavonulását, s egyben elismerte, hogy évekig hazudott a doppingvádakkal kapcsolatban.


Fizetnie kell Marion Jonesnak 1

Jones a bíróságon (Getty)


Az amerikai sztár vallomásának vannak egyéb következményei, amelyeknél csak a jogászok tudhatnak majd segíteni. Az egyik ilyen, hogy 2000-ig visszamenőleg a Jones mögött végzők előbbre kerülnek-e egy hellyel. Például a Sydney-ben 100 méteren eredetileg második görög Ekaterini Tanu előléphet-e aranyérmessé úgy, hogy a 2004-es athéni játékokon ő volt az egyik botrányhős, mert nem jelent meg doppingvizsgálatokon, és később őt is eltiltották.

„Az általánosan elfogadott szabály szerint, ha kizárnak valakit, akkor a mögötte végzők egy hellyel előrébb kerülnek. De a mostani eset nem ilyen egyszerű” – jegyezte meg Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke, német jogász, aki az ügyben eljáró háromtagú fegyelmi bizottságot is vezeti. Szakértők szerint az sem kizárható, hogy Tanu nem kapja meg Jones aranyérmét, s az első hely betöltetlen marad.

Mi lesz a társakkal?

Állást kell foglalni arról is, hogy a váltóban Jonesszal futó atlétatársaknak vissza kell-e szolgáltatniuk az érmeiket. Sydney-ben Jones mellett Jearl Miles-Clark, Monique Hennagan, Tasha Colander-Richardson és Andrea Anderson nyert a 4×400-as stafétával, míg a harmadik helyen záró 4×100-as váltóban futott még Chrystie Gaines, Torri Edwards, Nanceen Perry és Passion Richardson. Edwards és Gaines azóta szintén fennakadt a doppingvizsgálaton.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik