Élet-Stílus

Állami cég bérelhet székházat az MSZP-nek

Szocialista székházbotrányról ír csütörtökön megjelenő számában a Heti Válasz. A lap szerint a Magyar Turizmus Zrt. jogcím nélkül utal ki 200 millió forint bérleti díjat azokért az irodákért, amelyekbe ideiglenesen az MSZP országos központja költözött.

A lap csütörtökön megjelenő számában emlékeztet: amíg az MSZP nem költözik be új épületébe, a pát bérbe vette a Vérmező úti MBC-irodaház negyedik és ötödik emeletét, ahol korábban a Magyar Turizmus Rt. (MT) irodái voltak.

A Heti Válasz azt állítja, hogy az MT eredetileg 2008 végéig bérelte a helyiségeket, de takarékosságból tavaly év végén a volt sportminisztérium Hold utcai épületébe költöztek; ezután érkeztek – szintén 2008 végéig érvényes bérleti szerződéssel – az irodákba az MSZP alkalmazottai.

“Egy kvázi titkos üvegzseb-kimutatás szerint” azonban a Magyar Turizmus Zrt. 2007. január 1-jétől 2008. december 31-ig érvényes, kétéves időtartamra szóló szerződést kötött “az MBC irodaházban található bérlemény bérlésére”, nettó 200 millió forint értékben – olvasható a cikkben, így az állami cég olyan irodákért fizet, amelyeket az MSZP használ.

Az ügy egyik érdekessége, hogy az MT Zrt. először elektronikus levélben elismerte a szerződés létét, később viszont a szerződés hatályát megváltoztatta, a dokumentumot „visszadátumozta”.

A lap óvatosan fogalmaz: “Egyelőre nem állíthatjuk – igaz, cáfolni sem áll módunkban -, hogy az MSZP helyett egy állami cég fizet az MBC-bérleményért, így azt sem, hogy a közforintok terhére burkolt pártfinanszírozás folyik”, de hozzáfűzi: “az önkormányzati tárca egyik cége jogcím nélkül pénzeli az MSZP szállásadóját”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik