Élet-Stílus

Főszerepben a számítógépes feltalálók

A magyar vezetésű feltalálók világszövetsége (IFIA) idén indította el a számítógépes találmányok világbajnokságát, hogy népszerűsítse ezt a legújabb találmányformát.

A nagyszabású nemzetközi esemény egyik regionális elődöntőjét Ázsia, Afrika és Ausztrália alkotói számára a múlt héten rendezték Tajvanon. A nemzetközi zsűri elnöke e terület neves szakembere, a hazai innováció egyik állami irányítója Lippényi Tivadar volt. Az elődöntőből közel húsz számítógépes találmány került a döntőbe, amelyet 2008-ban Kínában tartanak meg.

Az európai elődöntőt november 1-4. között rendezik meg Nürnbergben az IENA részeként. Ezen a világ egyik leghíresebb innovációs vásárán a Magyar Feltalálók Egyesülete is szerepelni fog hagyományos találmányokkal és számítógépes alkotásokkal. Az Egyesület egyik fontos törekvése, hogy a magyar szoftverfejlesztők nemzetközileg ismertek legyenek, úgy is, hogy számos magyar alkotás sikeresen szerepeljen e nemes versenyen.


Október 20-ig a Magyar Feltalálók Egyesületének a honlapján még jelentkezni lehet a számítógépes találmányok világbajnokságán történő szereplésre. A résztvevők jelentős segítséget kapnak, mert a feltalálók világszövetsége díjmentes kiállítóhelyet biztosít a versenyzőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik