Élet-Stílus

Visszaadta érmeit Marion Jones

Az amerikai sztáratléta múlt héten a bíróság előtt elismerte, hogy a sydney-i olimpia előtt tiltott szereket használt, majd napokkal később vissza is adta az érmeit.

Az érmek visszaszolgáltatását az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) jelentette be hétfőn, és a sportoló ügyvédje is megerősítette. Az USADA azt is tudatta, hogy Jones elfogadta kétéves eltiltását, amelyet beismerő vallomása után szabtak ki rá.

Nem tudott róla?

A 2000-es sydney-i olimpián három arany- és két bronzérmet szerzett 31 éves sprinter múlt pénteken a New York-i kerületi bíróság előtt elismerte: hazudott, amikor korábban azt állította, hogy soha nem használt doppingszereket. A sportoló a taláros testületnek azt mondta, hogy „a tiszta” néven elhíresült szteroidokat tartalmazó szert korábbi edzőjétől, Trevor Grahamtől kapta 1999-től két éven át, de a tréner neki csak annyit mondott az anyagról, hogy táplálék-kiegészítőket tartalmazó lenmagolaj.

A 2000-es olimpia sztárjának az ügyében januárban születhet ítélet. Hamis tanúvallomásért akár hat hónapra is rács mögé kerülhet Jones, aki múlt pénteken a sajtó nyilvánossága előtt bejelentette visszavonulását.

Peter Ueberroth, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának elnöke közben bocsánatkérő levelet küldött Sydney-be, ugyanakkor arra kérte azokat a versenyzőket, akik a váltóban együtt futottak Jonesszal, hogy ők is adják vissza ötkarikás érmeiket.

Garanciát nem vállalnak az amerikaiak

„Szeretnénk bocsánatot kérni a 205 nemzeti olimpiai bizottságtól, az ausztrál emberektől, a sydney-i játékok szervezőitől, az önkéntesektől és azoktól a sportolóktól, akik lemaradtak a dobogóról, s elveszítették azt a lehetőséget, hogy tiszteletükre eljátsszák a himnuszt és felhúzzák nemzeti zászlajukat” – áll a levélben.

Ueberroth hozzátette: a 2008-as pekingi olimpián induló amerikai csapat doppingmentes lesz: „Abszolút garanciát nem tudunk adni, de egyértelműen ez a fogadalmunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik