Élet-Stílus

Mégsem zárják ki az Alba Volánt

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnöksége hétfői ülésén megsemmisítette a versenybizottság azon vasárnapi határozatát, amellyel kizárta az Alba Volánt az ob I-ből. A székesfehérvári együttes folytathatja szereplését az élvonalban, de 300 ezer forint büntetést kell fizetnie.

A csapat további elsőosztályú szereplése azért került veszélybe, mert csütörtökön, pénteken és vasárnap a HC Csíkszereda otthonában lépett volna fel, de a fehérváriak nem jelentek meg a minimálisan előírt 15 fővel, pedig ezen feltétel teljesülése nélkül ob I-es találkozót nem lehet rendezni.

A székesfehérváriak annak „estek áldozatául”, hogy legjobbjaik közben az osztrák bajnokságban szerepeltek.

Az elnökség döntésének értelmében amennyiben az Alba Volán még egyszer nem áll ki bajnoki mérkőzésen, akkor kizárják a bajnokságból és további egymillió forint büntetést kell befizetnie. Az elmaradt három összecsapást egyaránt 5-0-ás gólkülönbséggel a vétlen HC Csíkszereda javára igazolták. Mivel az utolsó, vasárnapi mérkőzés egyúttal Magyar Kupa-negyeddöntő is lett volna, ezért az Alba Volán címvédőként búcsúzott a sorozat további küzdelmeitől.

Idősebb Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztály-igazgatója a keddi székesfehérvári sajtótájékoztatóján nyilatkozik, de jelezte, minden bizonnyal lemond MJSZ elnökségi tagságáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik