Élet-Stílus

Kizárták az Alba Volánt az ob I-ből

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) versenybírósága kizárta az Alba Volánt az ob I-ből, mert a címvédő ebben a szezonban harmadik alkalommal nem jelent meg előírt létszámban bajnoki mérkőzésen.

Kapcsolódó linkek


jegkorong.lap.hu
sport.lap.hu

A címvédő Alba Volán csapatát azért zárták ki, mert csütörtökön, pénteken és vasárnap nem tudott – a minimum létszmámként előírt – 15 játékost kiállítani a HC Csíkszereda elleni idegenbeli ob I-es meccsekre.

A székesfehérváriak annak „estek áldozatául”, hogy legjobbjaik közben az osztrák bajnokságban szerepelnek. A diszkvalifikált klub az MJSZ elnökségénél fellebbezhet az ítélet ellen.


Kizárták az Alba Volánt az ob I-ből 1

Márciusban még bajnoki gyõzelmet ünnepeltek a fehérváriak (MTI)



Idősebb Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztály-igazgatója vasárnap feldúltan nyilatkozott („Nagyon sajnálom, hogy a csapat irigyei így döntöttek. Aki valamit akar tenni a magyar hokiért, megpróbálják elvágni a torkát” – mondta), viszont hétfőn, aludva egyet a történtekre, elismerte, a klub hibázott, amikor az előírtnál kevesebb játékossal jelent meg a HC Csíkszereda elleni bajnokikon.

„Hat-hét játékos sérülés, illetve iskolai elfoglaltság miatt nem utazott el Erdélybe. A csapat vezetői hibáztak, mert ha tudták, hogy nincs meg a létszám, akkor ezt jelezni kellett volna az illetékeseknek. Nem akarom a felelősséget egy vagy két személyre hárítani, ebből a botrányból én is kiveszem a részem. A ma délutáni elnökségi ülésen sok minden eldől” – mondta Ocskay, aki arra a kérdésre, hogy fellebbeznek-e, egyértelműen igennel válaszolt.

Lévai József, a versenybíróság elnöke úgy nyilatkozott, a versenyszabályzat egyértelműen fogalmaz, a testületnek mérlegelési joga nincs, és a kizárásról már értesítette az illetékeseket. „Ha egy csapat a bajnokság során háromszor, vagy egy csapat ellen kétszer nem áll ki, a versenybíróság – a vele szemben elért eredmények egyidejű törlésével – a bajnokságból kizárja. A kizárás ellen – a versenykiírásban megszabott kezelési díj befizetésének igazolása mellett – írásban lehet az elnökséghez fellebbezéssel fordulni. Amennyiben az elnökség helyt ad a fellebbezésnek, a versenybíróság haladéktalanul kiírja az elmaradt és pótolandó mérkőzés(ek) helyét és idejét” – áll a versenyszabályzatban.

Az Alba fellebbezésétől függetlenül az MJSZ vezetősége hétfőn ülésezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik