Élet-Stílus

Serie A: a hajrában egyenlített a Fiorentina

A Fiorentina hazai pályán a hajrában egyenlített a vendég Juventus ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában. Az AS Roma Francesco Totti vezérletével három góllal nyert a 26. perctől emberhátrányban játszó Parma otthonában.

A címvédő és a forduló előtt a tabella élén álló Internazionale már szombat este letudta a hetedik fordulót. Roberto Mancini csapata magabiztosan hozta a kötelezőt az újonc Napoli ellen, igaz a végén kicsit izgulniuk kellett a hazai szurkolóknak, hiszen a kétgólos előnyt kis híján elszórakozta a milánói csapat.

A Juventus együttese vasárnap úgy lépett pályára idegenben, hogy egy esetleges győzelemmel megerősítené a második helyét az egyik közvetlen rivális Fiorentina ellenében. Sokáig minden a zebrák elképzelései szerint alakult, Iaquinta már a 23. percben előnyhöz juttatta a vendégeket, de az utolsó előtti percben Mutu tizenegyesével pontot mentettek a lilák. A döntetlennel maradt a Juve hárompontos lemaradása az éllovassal szemben.


Serie A: a hajrában egyenlített a Fiorentina 1

Volt csapatát szomorította a román idegenlégiós (Goal.com)


Az AS Roma az elmúlt három fordulóban mindössze két pontot szorgoskodott össze. Francesco Tottiék mentségére legyen mondva, hogy a három talán legerősebb riválissal (Juventus, Inter, Fiorentina) kerültek össze. Az addig menetelő fővárosiak a tabellán is visszaestek, de vasárnap a Parma otthonából simán elhozták a három pontot, és így legalább a lilákat visszaelőzték. A nyerőember ki más, mint Totti volt, aki már a második percben beköszönt. Mancini 20 perc elteltével megduplázta az előnyt, és nem sokkal később megfogyatkoztak a hazaiak, és ezzel el is dőlt a mérkőzés.

Az esti órákban két olyan nagycsapat találkozik római Olimpia Stadionban, akik másképp képzelték el az idény kezdetét. Hat forduló után a Laziónak és a Milannak is csak egy-egy győzelme van, ami a 13. illetve 12. helyre elég a tabellán.

Serie A, 7. forduló:
Fiorentina-Juventus 1-1
Gól:
Mutu (89., 11-esből), illetve Iaquinta (23.)

Catania-Livorno 1-0
Gól:
Sardo (20.)
Kiállítva: Balleri (78. Livorno)

Genoa-Cagliari 2-0
Gól:
Borriello (58.), Di Vaio (73.)

Palermo-Reggina 1-1
Gól:
Amauri (90.), illetve Amoruso (89.)
Kiállítva: Biava (88., Palermo)

Parma-AS Roma 0-3
Gól:
Totti (2., 83.), Mancini (21.)
Kiállítva: Corradi (26., Parma)

Siena-Empoli 3-0
Gól:
Maccarone (65., 11-esből), Locatelli (79.), Galloppa (82.)
Kiállítva: Adani (64., Empoli)

Torino-Sampdoria 1-0
Gól:
Corini (88.)
Kiállítva: Volpi (45., Sampdoria)

Később:
SS Lazio-AC Milan 20:30

Szombaton játszották:
Internazionale-SSC Napoli 2-1
Atalanta-Udinese 0-0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik