Élet-Stílus

Barrera kikapott, először ütötték le Petert

A Las Vegas-i Mandalay Bay-ben négy év után ismét összecsapott a legendás Marco Antonio Barrera és 2003-as legyőzője, a filippínó Manny Pacquiao. New York-ban eközben többször lepadlózott Samuel Peter, a WBC nehézsúlyú világbajnoka, de végül győzött a beugró Jameel McCline ellen.

Meglepően taktikus küzdelmet hozott Manny Pacquiao és Marco Antonio Barrera várva-várt visszavágója. Mint ismeretes, az első, 2003-as összecsapást Pacquaio nyerte meg, méghozzá óriási fölénnyel és idő előtti diadallal, s talán ez lehet az oka annak, hogy Barrera szombat este, a Las Vegasi Mandalay Bay-ben már az első gongszótól megfontolt bunyóra rendezkedett be. Az első menet így aztán taktikus küzdelemmel kezdődött, s ugyan Pacquiao indított több ütést és talált is többször, ezúttal szó nem volt hatalmas fölényről.

Barrera az első meccsel ellentétben meglehetősen sikeresen elkerülte ellenfele rohamait, ám hatékony támadásokra nem igazán volt képes, így az ütések számában elmaradt riválisától. Nem segített Marco Antonión sarkának utasítása sem, edzője ugyanis a meccs nagy részében nyugalomra és taktikus bokszra intette a mexikói harcost, és csak az utolsó menetekben szólt neki, hogy búcsúmeccsét meg kell hajtania. Ám a pontozólapok alapján a 33 éves ökölvívó már csak a kiütésben bízhatott, főleg a 11. menetet követően, amikor is egy állj parancsszó utáni ütésért megintették.


Barrera kikapott, először ütötték le Petert 1

Pacquiao megõrizte a címét (Getty)


A mérkőzés a vártnál jóval gyengébb iram miatt végig is ment, s Pacquiao 118-110, 118-110, valamint 115-112 arányban diadalmaskodott, megvédve a WBC interkontinentális övét. A mérkőzés után a csalódott Barrera elmondta, hogy megpróbálta a baljával irányítani a meccset és a pontozóknál jóval szorosabb meccset látott belülről, majd megerősítette korábbi bejelentését, mely szerint ez volt az utolsó nagyszabású mérkőzése.

—-Samuel Peter háromszor padlózott, de nyert—-

A “Nigériai Rémálom” Samuel Peter úgy lett a legerősebbnek tartott szervezet, a WBC interim világbajnoka, hogy Oleg Maszkajev a New York-i mérkőzésre készülődvén megsérült, erre a WBC interim övet adott a hivatalos kihívónak, hogy a gálát meg lehessen rendezni. Furcsa eljárás, de az még furcsább volt, hogy Peter olyan kihívót kaphatott, aki nem volt rajta a WBC ranglistán. Ezt úgy oldották meg, hogy Jameel McCline (38-8-3) menedzsere kérte a szervezetet, hogy helyezzék vissza az amerikait abba a pozícióba, ahol januárban volt, hiszen a Valujev elleni WBA összecsapáson pontelőnyben volt, amikor sérülés miatt fel kellett adniuk a mérkőzést. Ez meghathatta a Jose Suleiman által vezetett szervezetet, hiszen New Yorkban már úgy hívták ringbe a veterán amerikait, hogy ő a világranglista 9. helyezettje.

Amúgy a beugró McCline nem panaszkodhatott arra, hogy nem volt rendesen felkészülve, mivel a szintén megsérült Vitalij Klicsko (35-2-0) ellen készült szorítóba, majd az ukrán kiesése után bekerült a New York-i gála felvezető programjába, aztán végül megkapta a főszerepet is.


Barrera kikapott, először ütötték le Petert 2

McCline megnehezítette a Samuel Peter dolgát (AFP)


Nos, McCline tényleg úgy érezte, hogy övé a főszerep, hiszen majdnem két menet jab-párbajt követően, a második menetet záró gongszó pillanatában egy jobbfelütéssel leütötte az addig soha nem padlózó Sam Petert. A nigériainak nem sikerült kihevernie a sokkot, a harmadik menetben – alig fél perc után – benyelt egy újabb jobbfelütést, majd kisvártatva egy jobbhorgot, amitől újra lement. Peter mázlija, hogy viszonylag gyorsan kitisztult, és McCline megújuló rohama nem hozott újabb tiszta találatot. A menet közepére úgy tűnt, hogy Peter teljesen rendbejött, ám a harmadik perc elején ismét jött McCline jobbosa, ami után újra számoltak a nagydarab nigériaira.

Peter ezután lassan kezdte visszavenni az irányítást, jól dolgozva, hibátlan fizikumát kihasználva 6. menettől egyértelműen dominálni kezdett, de McCline sokáig jól tartotta magát. A menetek múlásával elkezdett kijönni a két bokszoló közötti korkülönbség; McCline gyengébb kondija döntőnek bizonyult, és ha nem is látványosan, de Peter sorban húzta be a középső meneteket. Majd a végén is, azonban ekkor már a kiütés is elérhető közelségbe került.

A 12 menet utáni eredményhirdetés már nem hozott meglepetést, így az előzetesen prognosztizált nagy különbség helyett szerényebb, de egyértelmű egyhangú pontozásos (115-110, 115-111 és 113-112) címvédő diadal. Samuel Peter megérdemelte a győzelmet, ami sok tanulsággal bír a későbbiekre nézve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik