Élet-Stílus

Magyar mobilfilm Cannes-ban

Vadócz Péter Színes Európa (Colorful EU) című rövidfilmje száll versenybe egyetlen magyar alkotásként a cannes-i MIPCOM nemzetközi televíziós vásár Mobil és Internet TV díjáért októberben.

A Colorful EU – mely a Kodolányi János Főiskola Vadócz Péter által vezetett Vizuális Alkotóműhelyében készült – a rendező saját meghatározása szerint: „az EU-ról szóló kreatív asszociációs játék másfél percben”. A rövidfilm az elmúlt fél évben az unió hivatalos spotja volt, és eddig már 68 fesztiválon szerepelt – írta Szondy Réka a távirati irodához eljuttatott közleményében.

Az október 8-án kezdődő MIPCOM-on 98 országból több mint 12 ezer televíziós, internetes és mobiltelefonos szakember vesz részt. Az ötnapos franciaországi rendezvényen adják át a Mobil és Internet TV díjat, amelyért a mobillal készített filmek kategóriájában versenyez a Színes Európa.

Az ismertető szerint Vadócz Péter filmjeit eddig már több mint 150 fesztiválon láthatták az érdeklődők a világ 39 országában. Az ifjú művész eddig 22 díjat nyert, nemcsak hazánkban, hanem Ukrajnában, Azerbajdzsánban, az Egyesült Államokban, Olaszországban, Belgiumban, valamint Németországban is.

A filmrendező október 13-án a berlini Prix Európa fesztiválon már egy másik, Olaszországban forgatott rövidfilmmel indul a fődíjért, október 19-én pedig Koppenhágába megy, ahol a Mozgásban Európa jelszavú utazófesztivál mozgóképes fődíját veszi át. Ez a fesztivál Európa 30 városában mutat be művészfilmeket.

Vadócz Péter a Kodolányi János Főiskolán szerzett diplomát, majd a főiskola TV-stúdiójának munkatársa lett. A hazai tévécsatornák mellett a spanyol TV3 és a német Deutsche Welle is vetítette munkáit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik