Élet-Stílus

Biztonságban érzi magát a legtöbb internetező

Minden alap nélkül, ugyanis egy amerikai tanulmány szerint a többség nincs tisztában a világhálón rá leselkedő veszélyekkel. Tévhitek és túlzott biztonságérzet figyelhető az átlag felhasználó esetében.

Az érdekes tanulmányt a McAfee és a National Cyber Security Alliance állította össze. Ebből megtudhatjuk, hogy a tengerentúlon a felhasználók jó része szerint megfelelő biztonságban tudhatják számítógépüket és személyes adataikat, miközben sokszor azzal sincsenek tisztában, hogy mely biztonsági szoftvereket telepítették fel és a meglévő programok pontosan milyen védelmet nyújtanak.

Beszédes adat, hogy a megkérdezett internetezők 70 százaléka válaszolt igennel arra kérdésre, hogy rendelkezik-e anti-spyware szoftverrel, miközben valójában csak 55 százalék számítógépén találtak ilyen programot. Sokan azt hitték, hogy a vírusirtó részeként anti-spyware is védi a rendszert, mások pedig egyszerűen tévesen gondolták úgy, hogy korábban feltelepítettek ilyen biztonsági szoftvert. Még ennél is érdekesebb, hogy a válaszadók 94 százaléka használ vírusirtót, ám 48 százalékuk még csak nem is frissíti azt, így már régen elavult adatbázissal próbálják megvédeni gépeiket a legújabb kártevők ellen.

Itt jön be az egyébként idegesítő automatikus frissítés jelentősége – a többség számára túlságosan fárasztó a kézi frissítés, az a néhány másodperces kattintgatás, amivel pedig elérnék a vírusirtó frissen tartását. Többen ki is kapcsolják a frissítéseket, mivel zavarja őket a rövid kényelmetlenség, ami egy-egy felugró ablak formájában jelenik meg. A legtöbb felhasználónak, egészen pontosan 78 százaléknak nincs kombinált védelme, vagyis vírusirtó, tűzfal és anti-spyware együtt, abból a 81 százalékból pedig, aki telepített valamilyen tűzfalat, mindössze 64 százalék használja ténylegesen a szoftvert, a többiek be sem kapcsolják.

Ilyen adatok után nem meglepő, hogy folyamatosan a felhasználót emlegetik a legsebezhetőbb láncszemként. Hiába tartja 98 százalékuk fontosnak a biztonságot, a megkérdezettek fele frissíti csak a védelmet, pedig szintén ilyen arányban érte már őket vírus vagy egyéb kártevő támadása.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik