Élet-Stílus

Peking: gőzerővel folynak az ötkarikás előkészületek

Az olimpiai előkészületek az előre eltervezett menetrend szerint, zökkenőmentesen haladnak - biztosította az ötkarikás előkészületekről a kínai fővárosban tájékozódó közép-európai újságírókat Szun Vej-tö (Sun Weide), a jövő augusztusi, pekingi olimpia szervezőbizottságának (BOCOG) tájékoztatásért felelős igazgatóhelyettese.

Az olimpiai versenyszámokat összesen 37 (31 pekingi és 6 egyéb helyszínen felépített) sportlétesítményben fogják lebonyolítani – közölte az igazgatóhelyettes. Az építkezések jó ütemben haladnak: a fő helyszín, a formája miatt “madárfészeknek” is becézett Nemzeti Stadion kivételével valamennyi sportlétesítmény felépítését 2007 vége előtt be fogják fejezni. A nyitóceremóniának helyt adó Nemzeti Stadiont a nagyszabású ünnepséghez kapcsolódó munkálatok miatt valamivel később, jövő év elején adják át. A már meglévő létesítmények bővítése és felújítása is folyamatban van, sőt néhány helyszínen, a fővároson kívül, Csinghuangtaóban (Qinghuangdao), Senjangban (Shenyang) és Hongkongban már elkészültek a stadionok.

Önkénteseket toboroznak

Július óta folynak az olimpiai létesítmények tesztelése céljából tartott versenyek, amelyekből a játékok előtt összesen 44-et rendeznek meg. Folyik a játékok megrendezéséhez szükséges mintegy 100 ezer önkéntes kiválogatása és felkészítése. Eddig több mint 600 ezer jelentkezés érkezett a szervezőbizottsághoz szerte a világból, közülük választanak ki 70 ezer önkéntest az olimpiai, 30 ezret pedig a paralimpiai játékok lebonyolításához. Teljes erővel zajlanak továbbá az előkészületek a görögországi Olympiából az ősi selyemúton végighaladó olimpiai láng 130 napos, 135 várost, valamint a világ legmagasabb pontját, a Csomolungmát érintő útjának megszervezése körül. Az olimpiai lángvivők válogatása október végéig tart.


Peking: gőzerővel folynak az ötkarikás előkészületek 1

A Csomolungmához is ellátogat az olimpiai láng (MTI/EPA)


Szun Vej-tö a pekingi légszennyezettséggel és a várost szinte folyamatosan körüllengő szürkés köddel kapcsolatos aggodalmakra reagálva elmondta: a forgalmi dugók visszaszorítása és a levegő minőségének javítása érdekében a város nagy hangsúlyt fektet a tömegközlekedés, különösen a metróhálózat fejlesztésére. A jelenlegi három helyett az olimpia idején már nyolc földalatti vonalon lehet közlekedni, sőt 2015-re a tervek szerint Peking 11 metróvonallal rendelkezik majd. A város vezetése a jelenleg is olcsónak számító, mindössze háromjüanos (kb. 75 forint) metrójegy árának csökkentését tervezi, ezzel is ösztönözve az embereket a tömegközlekedés használatára. A pekingi utcákon ma mintegy 3 millió autó közlekedik, gyakran végeláthatatlan torlódásokat okozva, ami megsokszorozza a menetidőt, és rontja a levegő minőségét.

Kaotikus a közlekedés

Ez utóbbival kapcsolatban a kínaiak előszeretettel hivatkoznak a “kékeges napok” számára, illetve ezek arányának érezhető emelkedésére. A kínai levegőminőségi mutató szerint 2006-ban az év 66 százalékában “jó minőségű” volt a levegő a fővárosban, míg 2000-ben ez az arány még csak 17 százalék volt. Szun Vej-tö beszámolt arról, hogy kísérletképpen egy-egy napra kivontak 1,3 millió járművet a fővárosi utakról, aminek eredményeképpen a forgalom 30, a légszennyezettség pedig 15-20 százalékkal csökkent. A BOCOG tájékoztatásért felelős igazgatóhelyettese azonban nem tudta megerősíteni, hogy a zsúfoltság csökkentése érdekében az olimpia idejére bevezetnek-e majd a pekingi lakosságot érintő intézkedéseket, drasztikus forgalomkorlátozásokat, esetleg ideiglenes kitelepítéseket.


Peking: gőzerővel folynak az ötkarikás előkészületek 2

Szmog és dugók: van hova fejlõdni (MTI/EPA)


Jóllehet a Pekingbe látogató külföldi kevesebb, mint egy évvel a világméretű sportesemény előtt még nehezen tudja elképzelni, hogy az olimpia alatt zökkenőmentesen működjön a közlekedés, Szun Vej-tö határozottan állítja: fél óránál többet senkinek nem vesz majd igénybe eljutni egyik helyszínről a másikra. Több létesítmény az olimpiai parkon belül, az olimpiai és a médiafalu közelében helyezkedik el, sőt a gyors haladás biztosítása érdekében a sportolók részére külön sávokat is ki fognak alakítani.

Tanfolyam taxisoknak

A “zöld olimpia” alapelvének jegyében Pekingben nagy erővel folyik a parkosítás és a faültetés. A város fontosnak tartja az olimpiai játékokra érkező vendégek első benyomását, ezért már a pekingi reptéren landoló gépekből is jól látható zöldövezeteket fognak kialakítani a légikikötő környékén 2008 augusztusára. A homokviharok ellen úgynevezett “zöld falakkal”, vagyis a város köré ültetett erdősávokkal próbálnak védekezni. A többsávos utak mentén és a sportlétesítmények környékén facsemeték zöldellnek rendezett sorokban, és a Tienanmen tér alapvetően szürke jellegét is bokrokkal, virágokkal próbálják zöldíteni.

Peking arra is készül, hogy a vendéglátó város lakói felkészülten fogadják egy év múlva az olimpiára érkező, kínaiul egyáltalán nem beszélő több százezer külföldit. A kínai fővárosban külön bizottság foglalkozik a pekingiek, köztük kiemelten a taxisofőrök angoltudásának javításával. Elvileg már jelenleg is folynak a tanfolyamok, ám egyelőre nem sok hatását érezni annak a programnak, amely szerint a Pekingben dolgozó több mint 60 ezer taxisofőr mindegyikének – ha nem akarja, hogy engedélyét bevonják – kötelező angol nyelvtanfolyamon résztvennie, és el kell sajátítania a külföldiek problémamentes fuvarozásához szükséges angol mondatokat. Ma még azonban az átlag kínai taxis idegen nyelvű kommunikációra nemigen képes. Nem is csoda, mivel a hírek szerint a sofőrök többsége elblicceli a tanórákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik