Élet-Stílus

Serie A: kikapott az AC Milan

A Bajnokok Ligája-győztes AC Milan hiába vezetett a szünetben Palermóban, egy góllal mégis vereséget szenvedett az olasz labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában. A Fiorentina otthonában botló AS Romát pontok tekintetében befogta az Ibrahimovic-duplával diadalmaskodó Inter.

Az AC Milan erősen beragadt a rajtnál, ugyanis a nyitófordulóban aratott győzelem óta három döntetlent ért el, ezúttal pedig ki is kapott, így máris öt pont a hátránya a listavezető AS Romával szemben.

A milánóiaknak nem volt szerencséjük a Palermo ellen, hiszen Seedorf találata után a szünetig még legalább négy százszázalékos ziccerük volt. A fordulás után is szinte felbillent a pálya, de a Palermo a 73. percben Diana révén szinte a semmiból egalizált. A BL-győztes csapat trénere az athéni finálé hősét, Filippo Inzaghit is pályára küldte a hajrában, de gólt már nem sikerült szereznie a Milannak. Sőt a 93. percben Miccoli egy remek szabadrúgással mind a három pontot bebiztosította a Palermónak.


Serie A: kikapott az AC Milan 1

Gólszerzõk egymás között: Ibrahimovic és Figo (Reuters)


Az AC Milan a szerencséjének köszönheti, hogy a hátránya csak ötpontos az AS Romával szemben, amely három győzelme mellett másodszor végzett döntetlenre. Francesco Tottiék a Fiorentina otthonában játszották az 5. forduló rangadóját, és a két csapat igazán élvezetes, gólokban gazdag meccset játszott, igazságosan megosztozva a pontokon.

A tavalyi pontvadászatot toronymagasan megnyerő Internazionale behozta az éllovas fővárosiakat a tabellán, miután hazai pályán három góllal legyőzte a Sampdoriát. Az elmúlt hetekben kirobbanó formában futballozó Zlatan Ibrahimovic két góllal vette ki a részét a sikerből, az i-re a pontot a veterán Luis Figo tette fel.

A másodosztályból visszakerülő Juventus jelenleg a harmadik helyen áll, egy ponttal lemaradva az éllovasok mögött. Az Öreg Hölgy hazai pályán nem kegyelmezett a Regginának, és nem túl mozgalmas első félidő után négyet berámolt a vendégek kapujába.

Serie A, 5. forduló:
Catania-Empoli 1-0
Gól:
Martinez (48.)

Fiorentina-AS Roma 2-2
Gól:
Gamberini (24.), Mutu (80., 11-esből), illetve Mancini (19.), Giuly (37.)

Genoa-Udinese 3-2
Gól:
Borriello (20., 47., 73., az utolsót 11-esből), illetve Asamoah (50.), Mesto (77.)
Kiállítva: Rubinho (48., Genoa)

Internazionale-Sampdoria 3-0
Gól:
Ibrahimovic (23., 49.), Figo (58.)

Juventus-Reggina 4-0
Gól:
Legrottaglie (48.), Salihamidzic (50.), Trezeguet (76.), Palladino (90.)

SS Lazio-Cagliari 3-1
Gól:
Rocchi (48., 84.), Pandev (60.), illetve Acquafresca (70.)

Napoli-Livorno 1-0
Gól:
Sosa (85.)

Palermo-AC Milan 2-1
Gól:
Diana (73.), Miccoli (90.), illetve Seedorf (10.)

Parma-Torino 2-0
Gól:
Reginaldo (61.), Corradi (63.)

Siena-Atalanta 1-1
Gól:
Loria (31.), illetve Doni (61., 11-esből)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik