Élet-Stílus

Áll a bál a kerékpáros-vb előtt

Szerdán startol Stuttgartban a kerékpáros világbajnokság, ám egy nappal a rajt előtt áll a bál a sportágban: a nemzetközi szövetség elnöke élesen bírálta a spanyolokat. Eközben Bodrogi László elszántan készül a megmérettetésre, főleg a csütörtöki egyéni időfutamra.

Kapcsolódó linkek

bicikli.lap.hu
sport.lap.hu

Egy nappal a stuttgarti világbajnokság rajtja előtt Pat McQuaid, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke nekiment a spanyoloknak, azt hangoztatva, hogy ami a legnagyobb probléma a doppingban és a sportágban, az mind Spanyolországból származik.

„Ott a vérdopping sokkal általánosabb jelenség, mint más országokban, és a helyi szövetség a kormánnyal együtt nem tesz semmit ez ellen, és ráadásul a sportminisztérium is kiáll a Spanyol Kerékpáros Szövetség mellett” – fogalmazott McQuaid.

Az MTI emlékeztet arra, hogy UCI és a spanyol szövetség (RFEC) között komoly vita van, hogy Alejandro Valverde részt vehet-e a világbajnokságon. Előbbi szerint nem, mert eljárás folyik ellene, ugyanis neve szerepelt a spanyolországi doppinglistán, ugyanakkor az RFEC benevezte a viadalra, mert ítélet még nem született ellene. Az ügyben a Sportdöntőbíróság (CAS) dönt szerdán.


Áll a bál a kerékpáros-vb előtt 1

Bodrogi László jó formában van (MTI/EPA)



A stuttgarti vb-n a magyar színeket Lovassy Krisztián, Koczka Sándor (U23 időfutam), Mecséri Zoltán, Cziráki István, Haiszer Ákos, Molnár István (U23-as mezőnyverseny), valamint Madaras Zoltán és Bodrogi László (férfi felnőtt időfutam) képviseli, illetve Bodrogi a mezőnyversenyben is rajthoz áll.

A Crédit Agricole versenyzőjének természetesen a közel 44 kilométeres időfutamban lehetnek vérmes reményei. Szerencsés esetben 2000 után – amikor is bronzérmet nyert – újra felállhat a dobogóra. Bodrogi jó formában van, a Vuelta a Espanán második helyet szerzett az egyéni időfutamban, és idő előtt kiszállt a spanyol körversenyből, hogy megfelelően felkészülhessen a stuttgarti viadalra. Persze sok függ attól, hogy a magyar bringás melyik csoportba kap besorolást. Előfordulhat, hogy csütörtökön esni fog és hűvös lesz, és nem mindegy, milyen pályaviszonyok között teljesíti a távot, mely során két kört kell megtenni a 22,7 kilométeres pályán; a terep ugyan nem sík, de nem is túl nehéz. A vasérnapi mezőnyversenyre már sokkal nehezebb pályát jelöltek ki a szervezők, itt Bodroginak nem sok esélye van az élcsoportba kerülésre.

A stuttgarti vb programja
Szerda:

U23 egyéni időfutam, 9:00
(Lovassy, Koczka)
Női egyéni időfutam, 13:00

Csütörtök:
férfi egyéni időfutam, 12:30
(Bodrogi, Madaras)

Szombat:
Női országúti verseny, 9:00
U23-as országúti verseny, 13:30
(Mecséri, Cziráki, Haiszer, Molnár)

Vasárnap:
Férfi országúti verseny, 10:30
(Bodrogi, tartalék: Kusztor Péter)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik