Élet-Stílus

Csoportos leépítés lesz az operában

A Magyar Állami Operaház vezetőit nemcsak a most kezdődött, 124. évad tervei foglalkoztatják, hanem a következő szezonok programja és stratégiája is, mivel az évi 5,3 milliárd forintnyi állami támogatás öt évre garantált – mondta el Vass Lajos főigazgató a hétfői évadnyitó társulati ülésen.

Vass Lajos kiemelte: Fischer Ádám főzeneigazgatóval és Kovalik Balázs megbízott művészeti vezetővel az a céljuk, hogy újra nemzetközi rangra emeljék a hazai operajátszást. A társulati ülésen a főigazgató jelezte: a tavalyi másfél milliárdos adósságállomány az év végére 400 millió forintra csökken.

Vass Lajos közölte azt is, hogy lesz csoportos létszámleépítés, de a részletekről nem akart ez alkalommal nyilatkozni. A főigazgató az MTI kérdésére kifejtette: a szervezeti és működési szabályzat körülbelül két hónap múlva készül el, akkor lehet a létszámleépítésről konkrétumokat tudni. Az operaháznak jelenleg 908 közalkalmazottja van.

A dalszínházban már szeptember 7-én elkezdődött az évad, a hagyományoknak megfelelően Erkel Ferenc Bánk bánjával. A Thália Színházban, az intézmény második játszóhelyén szeptember 26-án tartják az első előadást, Mozart klasszikusa, A varázsfuvola kerül színre. Vass Lajos elmondta, hogy a 2007/2008-as szezonban összesen 281 előadást tartanak.


Csoportos leépítés lesz az operában 1

A Bánk Bánnal kezdődött az évad

Az évad első premierje október 26-án a Thália Színházban lesz, ahol Stravinsky-egyfelvonásosokat mutatnak be: A katona történetét, a Mavrát és A rókát. A produkciót Vidnyánszky Attila rendezi. Ezt követi november 24-én Richard Strauss Elektrája, amelyet Kovalik Balázs visz színre. Végre operaszerepben, Klytemneistraként láthatja a magyar közönség Agnes Baltsát, a címszerepet Nadine Secunde énekli az Elektrában.

Változás a műsortervben, hogy a Bihari nótája című egész estés balett helyett Három egyfelvonásos: Bozsik Yvette, Fodor Antal és Markó Iván egy-egy koreográfiája kerül színre. Május utolsó napjára került az Anyegin felújítás, amelyet a Magyar Állami Operaház felkérésére Zsámbéki Gábor rendez.

A társulati ülésen szó volt arról is, hogy az Erkel Színház színpadán október végéig próbák zajlanak, így addig az időpontig kell megtalálni a megfelelő megoldást a próbahelyekre és alternatív játszóhelyekre.

A magánszemélyek által alapított, fiataloknak adható díjakat Mester Viktória, Salvi Nóra oboa, Fajger Orsolya korrepetítor, és Brickner Szabolcs nyerte el. Pless-díjat kapott Irena Szaveljeva korrepetítor, Littner György Meggyesi Éva, Szűcs Árpád énekkari tagokat is jutalmazták. A nem művészként dolgozók közül Kővári Anikó, Fokta János, Petri Miklós, Szabó Géza, Mihálkovits Tivadar, Gál Antalné, Horváth Péter, Kőműves József, Toványi Péter és Szűcs Károly részesült elismerésben. Melis György-díjat Berkes János tenorista kapott.

Örökös tag lett Keveházi Gábor és Sólyom-Nagy Sándor, ők ketten az Operaház mesterművészei címet elnyerték, posztumusz örökös tag lett Rigó Magda magánénekes és Vágó Nelly jelmeztervező, valamint Fülöp Zoltán díszlettervező.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik