Henin 2003 után másodszor győzött a US Openen, és összesen hetedik Grand Slam győzelmét aratta. A belga klasszis tavaly is eljutott a döntőig, de akkor vereséget szenvedett egy másik orosz játékostól, Marija Sarapovától. Idén azonban a fináléban sokkal könnyebb dolga volt. Már csak azért is, mert Sarapova a harmadik fordulóban búcsúzott, a Williams-testvéreket pedig ő maga intézte el korábban.
A meglehetősen egyoldalú mérkőzés azonnal egy Henin-brékkel kezdődött, és már ekkor látni lehetett, hogy Kuznyecovának nem sok keresni valója lesz a centerpályán. Az orosz másodszor is elvesztette az adogatását, és csak az ötödik gémben sikerült feliratkoznia az eredményjelzőre. A szettet persze így is pillanatok alatt elveszítette 6:1-re, rengeteg ki nem kényszeríttet (összesen 29) hibát ütve.
Kuznyecovának nem volt esélye (AFP)
Henin messze nem játszott olyan jól, mint az elődöntőben Venus Williams ellen, de ez vasárnapra virradóra bőven elég volt. A második szett elején Kuznyecova megszorította a belgát adogatásánál, majd a sajátját nullára hozta. A fellángolás azonban csak rövid ideig tartott, Henin 2:1-nél ismét brékelt, és ezzel el is dőlt gyakorlatilag a mérkőzés. A világelső elsősorban nem a saját nyerő ütéseiből élt, hanem ellenfelének a hibáit használta ki.
Henin végül 6:3-al hozta a második játékot, és ezzel az idei évben a Roland Garros után a második GS-versenyét nyerte, ezúttal szettveszteség nélkül. “Remek érzés, hogy ismét nyerni tudtam. Az elmúlt két hét fantasztikus volt, életemben nem játszottam még ilyen jól. Büszke vagyok magamra, hiszen nehéz volt a sorsolásom” – mondta a döntő után a boldog bajnok. Kuznyecova az egyoldalú mérkőzés után elismerte, hogy ma nem volt esélye: „Henin fantasztikusan játszott. Ő jelenleg a legjobb női teniszező, aki ellen csak akkor van keresnivalója az embernek, ha élete legjobb meccsét játssza. Én ettől távol voltam, ezért ki is kaptam.”
US Open, női egyes, döntő:
Henin (belga, 1.)-Kuznyecova (orosz, 4.) 6:1, 6:3
Az elmúlt tíz év női egyes döntői:
1997: Hingis (svájci)-V. Williams (amerikai) 6:0, 6:4
1998: Davenport (amerikai)-Hingis 6:3, 7:5
1999: S. Williams (amerikai)-Hingis 6:3, 7:6
2000: V. Williams-Davenport 6:4, 7:5
2001: V. Williams-S. Williams 6:2, 6:4
2002: S. Williams-V. Williams 6:4, 6:3
2003: Henin-Hardenne (belga)-Clijsters (belga) 7:5, 6:1
2004: Kuznyecova (orosz)-Gyementyjeva (orosz) 6:3, 7:5
2005: Clijsters-Pierce (francia) 6:3, 6:1
2006: Sarapova (orosz) – Henin-Hardenne 6:4, 6:4
2007: Henin-Kuznyecova 6:1, 6:3