Élet-Stílus

Eb-selejtezők: forrnak az indulatok

Szombaton húsz Európa-bajnoki selejtezőre kerül sor. A meccsdömpingből kiemelkedik a roppant feszült hangulatban várt olasz-francia rangadó, a világbajnoki döntő második visszavágója, illetve az angolok számára sorsdöntő Izrael elleni fellépés.

Kapcsolódó linkek

foci.lap.hu
sport.lap.hu

Az Olaszország és Franciaország egyaránt felfokozott a hangulatban várja tavalyi világbajnoki döntő második „visszavágóját” a B jelű csoportban. Raymond Domenech francia kapitány olyannyira belemerült az „odamondogatásba”, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) el is tiltotta, így csak a lelátóról követheti nyomon a milánói rangadót.

A szakvezető azt találta mondani, hogy a rivális az 1999-es francia-olasz olimpiai selejtezőn „megvette a bírót”; továbbá: „ha valakit egyszer rászednek, később mindig gyanakodni fog”. Domenech az eltiltása ellenére is fenntartotta véleményét. „Azt mondtam, amit gondolok” – jegyezte meg, más kérdés, hogy ezzel aligha használt a csapatának.


Eb-selejtezők: forrnak az indulatok 1

A nagy küzdelem garantált (Getty)



Toni és Vieira játéka is kérdéses

Gond műbalhé nélkül is akad, Patrick Vieira még nem teljesen egészséges, a játéka kérdéses. Egyébként az Inter középpályása maga dönti majd el, pályára lép-e szombat este Milánóban vagy sem. Átellenben Luca Toni jár „hasonló cipőben”. Ha a Bayern München sérült gólzsákját nem sikerül összedrótozni, Alessandro Del Piero a kezdőben kap helyet, Toni szerepét pedig Filippo Inzaghi töltheti be. A vendégek oldalán természetesen Thierry Henrytól várják a gólokat, és amennyiben a Barcelona klasszisa egyszer is betalált Milánóban, úgy beállítja az UEFA-elnök Michel Platini francia mezben szerzett 41 gólos csúcsát.

Elszántak a vb-győztes olaszok

„Mindenkiben elevenen él a tavalyi világbajnoki döntő, ezért cseppet meglepő, hogy ennyire feszült a hangulat a mérkőzés előtt. Bár egyes nyilatkozatok – leginkább Domenech vádjai – zavaróak, nem engedhetjük meg, hogy ezek kizökkentsenek minket” – magyarázta Del Piero. „Az olaszoknak győzniük kell, nekünk pedig már a döntetlen is megfelelő lenne” – kezdett számolgatásba Frank Ribery, a Bayern München jó formában lévő fedezete, jelezve, hogy az ellenfél vállát nyomja nagyobb teher. Ráadásul, az olaszok főpróbája pocsékul sikerült (Magyarország-Olaszország 3-1), és emellett persze az őszi párizsi botlást (1-3) is feledtetni kellene a szurkolókkal a Squadra Azzurának.


Eb-selejtezők: forrnak az indulatok 2

Luca Toni és Alessandro Del Piero az edzõtáborban (AP)



Gerrardot is bevetik az angolok

Különösen izgalmasnak ígérkezik, s emellett a továbbjutás szempontjából döntőfontossággal bír az Anglia-Izrael találkozó az E-csoporban. A vendégcsapat a második, míg Steve McClaren sérülésektől tizedelt angol válogatottja csak a negyedik helyen áll – az utóbbi már nem is engedheti meg magának az újabb bukást. McClaren ezért – a Liverpool tiltakozása ellenére – a hajszálvonalas törés miatt szenvedő Steven Gerradot is beveti (beinjekciózva, kezdőként), és ha sikerül játékra képes állapotba hozni Owen Hargreavest, akkor ő is pályára lép. Az már eldőlt, hogy Paul Robinson kezd a kapuban. A Tottenham hálóőre a horvátok és a németek ellen is kapitális hibát vétett, ennek ellenére McClaren bízik benne – és a többiekben is. „A játékosok tökéletesen tudják, mit kell tenniük. A klubcsapataikban is hozzászokhattak már ahhoz, milyen nagy tétért futballozni. A fontos meccseket általában megnyerjük, bízom abban, hogy Izrael ellen is sikeresek leszünk” – nyilatkozta az örök optimista McClaren.

A bolgárok győzni mennek Hollandiába


Az angolokhoz hasonlóan a spanyolokra is fontos, ugyanakkor a papírforma alapján „nehezen elrontható” meccs vár Izlandon (F-csoport), de a Hollandia-Bulgária rangadó (G-csoport) eredménye is döntő lehet a végelszámolásnál. „A döntetlennel nem lennék elégedett, határozottan győzni megyünk Hollandiába. Szükségünk van a pontokra, elvégre ki kell javítanunk az albánok elleni meccsen (0-0) történt botlásunkat” – nyilatkozta Dimitar Penev bolgár kapitány.

—-Szombati program, állás —-

A-csoport:
Szerbia-Finnország, 20:15
Portugália-Lengyelország, 22:00

Az állás:
1. Lengyelország 19 pont/9 mérkőzés
2. Finnország 17/9
3. Portugál 15/8
4. Szerbia 14/8
5. Belgium 10/9
6. Örményország 8/8
7. Kazahsztán 6/9
8. Azerbajdzsán 5/8

B-csoport:
Skócia-Litvánia, 16:00
Grúzia-Ukrajna, 17:00
Olaszország-Franciaország, 20:50

Az állás:
1. Franciaország 18/7
2. Olaszország 16/7
3. Skócia 15/7
4. Ukrajna 12/6
5. Litvánia 7/7
6. Grúzia 6/7
7. Feröer 0/8

C-csoport:
Magyarország – Bosznia-Hercegovina, 16:00
Málta-Törökország, 19:00
Moldova-Norvégia, 20:00

Az állás:
1. Görögország 18/7
2. Norvégia 13/7
3. Törökország 13/6
4. Bosznia-Hercegovina 13/7
5. Magyarország 6/7
6. Málta 4/7
7. Moldova 2/7

D-csoport:
San Marino-Csehország, 20:15
Wales-Németország, 20:30
Szlovákia-Írország, 20:30

Az állás:
1. Németország 19/7
2. Csehország 14/7
3. Írország 13/7
4. Szlovákia 9/7
5. Wales 7/6
6. Ciprus 7/7
7. San Marino 0/7

E-csoport:
Oroszország-Macedónia, 17:00
Anglia-Izrael, 18:00
Horvátország-Észtország, 20:30

Az állás:
1. Horvátország 17/7
2. Izrael 17/8
3. Oroszország 15/7
4. Anglia 14/7
5. Macedónia 7/7
6. Észtország 3/8
7. Andorra 0/8

F-csoport:
Lettország – Észak-Írország, 18:15
Svédország-Dánia, 20:30
Izland-Spanyolország, 22:00

Az állás:
1. Svédország 18/7
2. Észak-Írország 16/7
3. Spanyolország 15/7
4. Dánia 10/6
5. Liechtenstein 4/8
6. Izland 4/8
7. Lettország 3/6

G-csoport:
Luxemburg-Szlovénia, 17:00
Fehéroroszország-Románia, 18:00
Hollandia-Bulgária, 20:30

Az állás:
1. Románia 17/7
2. Bulgária 15/7
3. Hollandia 14/6
4. Albánia 9/7
5. Fehéroroszország 7/7
6. Szlovénia 4/7
7. Luxemburg 0/7

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik