Élet-Stílus

Készül az igazi „repülő csészealj”

Egy amerikai mérnök megvalósította a Jetson-család című rajzfilmből ismert repülő csészealjhoz hasonlító közlekedési eszközt. A személyi közlekedési eszközzel könnyen kikerülhetők majd a csúcsforgalmi dugók.

Az M 200G „repülő csészealj” ötlete Paul Moller repülőmérnök agyából pattant ki, és a kaliforniai Davisben lévő Moller International cég készítette el a prototípusát. A cég képviselői remélik, hogy a futurisztikus közlekedési eszköz néhány hónapon belül kapható lesz, és akár évi 250 darabot is gyártanak majd belőle.

A könnyen irányítható, két fő utazására alkalmas jármű képes függőlegesen föl- és leszállni. A motorok 3 méterrel a talaj fölött lebegtetik. Magasabbra is fölszállhatna, de akkor már pilótaengedély kellene a vezetéséhez.





Moller elmondta a BBC-nek, hogy csak föl kell nézni az égre, és rögtön láthatjuk, mennyi kihasználatlan térség található felettünk. Ezt kívánja a cégével kiaknázni. Szerinte csak idő kérdése, hogy mikor szűnik meg az autók uralma a közlekedésben.

A repülő csészealjat nyolc motor hajtja, amely benzinnel, dízelolajjal, sőt akár etanollal is üzemeltethető. Moller és csapata már több mint 200 próbarepülést végzett, és azt mondják, hogy a jármű hasznos lehet a mentőcsapatok számára éppúgy, mint a földbirtokosoknak.

A repülő csészealj ára körülbelül 90000 dollár lesz majd, és most már csak az engedélyeztetési eljárások vannak hátra. Még nem tisztázott, hogy a légügyi vagy a közlekedésügyi hatóságok fogják engedélyezni a használatát.

A repülő csészealjat az M400 – más néven „Skycar” – előfutárának tartják. Ez a jármű némileg a Batmobile-ra hasonlít. Szintén képes függőleges fel- és leszállásra, haladhatunk vele úton és levegőben egyaránt.

Mire a Skycar gyártása megkezdődik – talán hat éven belül –, a jármű képes lesz egy perc alatt 2000 méter magasra emelkedni és akár 700 kilométer/óra sebességgel hasítani a levegőt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik