Élet-Stílus

Esélye nem volt a Honvédnak az UEFA-kupában

Az utolsó magyar csapatként a Budapest Honvéd is elbúcsúzott a nemzetközi porondtól. A Hamburger SV otthonában elszenvedett kiütéses vereség ismét rávilágított arra, hogy a hazai egyesületek európai középcsapatok ellen is teljesen esélytelenek.

Kapcsolódó linkek

foci.lap.hu
sport.lap.hu

A budapesti első meccsen Supka Attila csapata remekül helyt állt, és óriási meglepetésre gól nélküli döntetlent játszott a német bajnokság hetedik helyezettjével. Az odavágón bátran futballozott a magyar kupagyőztes, nem ijedt meg neves ellenfelétől, de az UEFA-kupa selejtezőjének visszavágóján sajnos megmutatkozott a két csapat közti óriási különbség.

Az egyik legstabilabb magyar klubnak, a Honvédnak esélye sem volt csütörtök este a HSV-val szemben. Az idegenbeli döntetlen után 43 ezren drukkoltak a németeknek Hamburgban, és a hazaiak kétséget sem hagytak afelől, hogy melyik a jobb csapat. A vendégek a négygólos vereséggel tulajdonképpen olcsón meg is úszták, hiszen a mérkőzés jelentős részében az történt a pályán, amit a HSV akart.

Sétagalopp a főtáblára

A német lapok teljesen megérdemelt győzelemről írnak, a kicker szerint a csütörtök esti ellenfél a német harmadosztály színvonalát hozta. A szaklapok kiemelik, hogy a Honvéd egyetlen egyszer került helyzetbe, de a holland Mathijsen becsúszása után Rost a HSV kapujában bravúrral akadályozta meg az öngólt. Abban is egyetértenek a kommentárok, hogy a németek több találattal is legyőzhették volna a Honvédot. A biztos továbbjutás kiharcolása után azonban a HSV-csatárok már spóroltak az erejükkel, hiszen a hétvégén a bivalyerős Bayernt fogadják a bajnokságban.

A magyar csapatban egy játékos sem tudta megismételni a két héttel ez előtti produkcióját. A támadók mintha pályán sem lettek volna, a középpálya képtelen volt megtartani a labdát, és a védelmünk – jó magyar szokáshoz híven – gólokkal kedveskedett az ellenfélnek. A Honvéd kapujában Tóth Iván volt az egyetlen, aki próbálta menteni a menthetőt, de a második gólban ő is benne volt.

Örültek a döntetlennek

Nem szabad azonban bántani a Honvéd csapatát, hiszen az MTK és a Debrecen már az első körben kiesett az UEFA-kupából illetve a Bajnokok Ligájából. A Hamburger SV kerete nagyságrendekkel erősebb a kispestinél, tulajdonképpen az volt a bravúr, hogy az első meccsen sikerült kiharcolni a gól nélküli döntetlent. A két héttel ez előtti eredménynek a német klub vezetői mellesleg örülhettek, hiszen ha már az első meccsen kiüti ellenfelét a HSV, akkor biztosan nem látogattak volna ki 43 ezren csütörtök este a HSH Nordbank Arenába.

A kispestiek gépe péntek délután szállt le a Ferihegyen, de Supka Attilát telefonon nem sikerült elérnünk. A tréner a Napkelte műsorában elmondta, hogy természetesen csalódott volt az eredmény miatt. „Nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogyan szerettük volna. Az odavágó alapján azt hittem, hogy van esélyünk idegenben is meglepetést okozni, de sajnos a visszavágó negyedóra alatt eldőlt” – mondta Supka. „Nem voltunk elég határozottak, kemények, a párharcokat nem mi nyertük, és így nem sok esélyünk volt” – tette hozzá a tréner, aki a hétvégén egykori csapatát, a Debrecent látja vendégül Kispesten.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik