Élet-Stílus

Elsőosztályú maradt a férfi kosárválogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott Dánia után Svédországot is legyőzte a spanyolországi Menorcán zajló osztályozó tornán, így a folytatásban is az európai élvonal tagja marad.

Kapcsolódó linkek

kosarlabda.lap.hu
sport.lap.hu

Mivel szerdán, illetve csütörtökön mindkét csapat megverte Dániát, igazi ki-ki meccs következett, melynek győztese marad az európai élvonalban, míg a vesztes a dánokkal együtt a B osztályban folytatja.

A tét éreztette is a hatását, ugyanis az első három percben mindössze 5 pont született. A svédek ocsúdtak hamarabb, a magyar válogatott csak a 6. percben vette át a vezetést: 6-10 után a rivális 2 pontjára – főként Németh és Simon jóvoltából – 15-tel válaszolt Stojan Ivkovic együttese.

A második negyedben már 10 pont fölé kúszott a különbség, ám egy rövidzárlat következtében kisvártatva mégis a Kjellborn vezette skandinávoknál volt az előny (28-29). Két magyar triplával a félidőben 34-29 volt az állás.

Fordulás után ismét szorossá vált a találkozó, mivel az ellenfél Ringström találataival megint visszakapaszkodott (41-41). Bár a vezéregyéniséggé előlépő Németh mellé Bencze is felnőtt, 30 perc elteltével minimális volt az előny “ide” (49-48).

Az utolsó játékrészben Wittmann kipontozódása ellenére lendületbe jött az Ivkovic-alakulat, Kámán fontos triplákat dobott, míg a svédek 7 perc alatt csupán 9 pontot hoztak össze. A vártnál küzdelmesebb mérkőzésen megszerzett siker egyben azt jelenti, hogy a hétfőn kezdődő, spanyolországi Eb-ről lemaradt magyar válogatottnak legalább az A osztályban maradást sikerült kivívnia.

Menorca, férfi osztályozó torna, 3. forduló:
Magyarország-Svédország 75-64
A legjobb magyar dobók: Németh 16/6, Kámán 13/9, Simon 11/3, Báder 10

Az osztályozó végeredménye: 1. Magyarország 4 pont, 2. Svédország 3, 3. Dánia 2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik