Élet-Stílus

II. Kenó Teniszgála: Ivanovics-Szávay csata lesz

Kiemelt sztárok lépnek fel a decemberi II. Kenó Nemzetközi Teniszgálán, amelyet a Magyar Tenisz Szövetség centenáriumának tiszteletére rendeznek meg a Syma Sport- és Rendezvényközpontban.

A december 10-én 18 órakor kezdődő, mintegy három és fél órásra tervezett program címszereplője a szerb Ana Ivanovics, a világranglista jelenlegi negyedik helyezettje lesz, aki Szávay Ágnessel játszik. A 18 esztendős magyar tehetség az idén Palermóban megnyerte pályafutása első WTA-tornáját, szombaton döntős volt New Havenben és már a 31. a rangsorban.

„Az I. Kenó nemzetközi teniszgálát tavaly, Debrecenben hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg, és a hazai teniszsport történetében, a belga Justine Henin személyében először szerepeltettünk magyar pályán olyan játékost, aki az aktuális ranglista éllovasaként érkezett Magyarországra” – mondta a budapesti sajtótájékoztatón Szalay Péter, a gála igazgatója. „Büszkék voltunk arra is, hogy Martina Navratilova, minden idők egyik legjobb és legeredményesebb játékosa is elfogadta a meghívásunkat.”

Elmondta még, hogy Ivanovics és Szávay mellett olyan csillagok jönnek el a magyar fővárosba, mint a horvát Ivan Ljubicic és a spanyol Tommy Robredo. Külön színfoltnak számít majd a francia Henri Leconte és az iráni Mansour Bahrami „teniszhumoreszkje”.

Patay László, a teniszszövetség közelmúltban megválasztott elnöke szerint a decemberi gálával a fénypontjához érkezhetnek a századik évfordulóhoz kapcsolódó események, amelyek sorából említést érdemel az előkészületben lévő jubileumi kiállítás a Sportmúzeumban.

„A gálát egyedi jellegűvé teszi az új távlatokat nyitó, hosszú távú magyar–szerb együttműködési megállapodás, amelynek ünnepélyes aláírását éppen december 10-re és stílszerűen a teniszpályára tervezzük” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik