Élet-Stílus

Szávay lemondta a páros mérkőzését

Kisebb sérülése miatt Szávay Ágnes lemondta a páros negyeddöntőjét a New Havenban zajló női teniszversenyen, ugyanakkor elszántan készül a görög Eleni Daniilidou elleni egyes elődöntőjére.

Kapcsolódó linkek


tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

Szávay Ágnes hivatalos honlapja arról számol be, hogy a magyar tehetségnek fáradság miatt kisebb fájdalmai vannak, ezért mondta le a cseh Vladimira Uhlirovával a Cara Black, Liezel Huber zimbabwei, amerikai tandem elleni páros negyeddöntőt.

Közben kiderült, hogy az egyes elődöntőjében az orosz Dinara Szafinát három szettben legyőző Eleni Daniilidouval mérkőzik péntek este a New Havenben zajló tenisztornán. A két hölgy most találkozik majd először. „Mindenem sajog, ezért nem kockáztattam meg a páros meccset” – írta saját weboldalán a 18 esztendős teniszező, aki az egyes elődöntője kapcsán elárulta: „Nem félek Daniilidoutól, és készen állok arra, hogy életemben először döntőbe jussak keménypályás tornán. Minden bele fogok adni!”

Szávay Ágnes pályafutása során eddig egy WTA-tornagyőzelmet aratott egyesben, idén Palermóban (salakon) ért fel a csúcsra. A világranglistán a 41. helyen áll, míg görög riválisa a 42. pozíciót birtokolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik