Valamivel előbb vissza kellett térnie a tervezettnél a Nemzetközi Űrállomás belsejébe annak a két amerikai űrhajósnak, aki közép-európai idő szerint szerda késő este a Föld körül mintegy 450 kilométeres magasságban keringő bázison végzett szerelést, mert egyikük a kesztyűjén egy apró rést vett észre – közölték az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA illetékesei.
A beszámoló szerint Rick Mastracchio és Clay Anderson azonban így is el tudta végezni munkáját. A NASA hangsúlyozta, hogy rutinműveletről van szó. Az asztronautáknak ugyanis minden félórában ellenőrizniük kell szkafanderük különböző szegmenseiben a légnyomás-értékeket. Anderson egyik kesztyűjén szakadást észlelt, és ezért rendelték el a zsilipkamrába való azonnali visszatérést. A két űrhajós testi épségbe egy pillanatig sem forgott veszélyben.
Dave Williams űrsétát tesz (fotó: MTI/EPA)
Mostani szerelési munkájuk során egyebek mellett előkészítették a terepet egy antenna számára, amelyet majd az októberben az űrállomásra induló űrsikló legénysége helyez el az ISS külső burkán.