Élet-Stílus

Hegyi Gyula: útdíjat a belvárosban

Hegyi Gyula elmondta: Budapesten korlátozni kellene az elviselhetetlenné vált autóforgalmat, és ennek egyik módja lehetne, ha útdíjat vezetnének be a belvárosba behajtó autókra. Hozzátette: ilyen rendszer működik Londonban, Milánóban és Stockholmban. Az MSZP európai parlamenti képviselője kitért arra, hogy erről a főváros hozhat rendeletet.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az út- vagy behajtási díjat először csak három-hat hónapra kellene bevezetni, majd tapasztalatairól, fogadtatásáról meg kellene kérdezni a lakosság véleményét.

A budapestieknek mindössze 17 százaléka ül autóba mindennap, az ő érdekeiket is szolgálná ez a rendelkezés, mert könnyebben lehetne közlekedni a belvárosban – mondta Hegyi Gyula. Szerinte a belvárosban reggel 7 óra után rakodási tilalmat kellene elrendelni, és korlátozott rakodási zónák bevezetésével szintén javítani lehetne a főváros közlekedésén.


További, a közlekedés helyzetét leginkább befolyásoló váratlan eseményekről, balesetekről, torlódásokról kaphat folyamatos tájékoztatást a FigyelőNet Útinform rovatában.






Ajánlott videó

Olvasói sztorik