Kapcsolódó linkek
„A szerződés azokat a feltételeket garantálja, melyeket szerettünk volna. Alá is írtuk a papírokat, és úgy értesültem, hogy Mayweatherék is így tettek” – nyilatkozta szerda délután Ray Hatton, aki a végleges időpontról, illetve a helyszínről még nem tudott beszámolni, ám szinte biztos, hogy a szupermeccsnek a Las Vegas-i MGM Grand Casino ad majd otthont.
Mayweather az Oscar De La Hoya utáni győztes meccs után a visszavonulását fontolgatta, most pedig már elszántan készül az újabb álomcsatára.
„Hatton csalódni fog, nem mellesleg hatalmas pofonokat kap, ha azt gondolja, hogy én is olyan öklöző vagyok, mint akikkel eddig találkozott. Ha velem bokszol, felkészülhet egy olyan csatára, mely során vér, könny és izzadság folyik” – ijesztget Mayweather, aki riválisával együtt még veretlen, 38 meccséből 24-et kiütéssel nyert. Hatton (43 siker, 31 kiütéses) persze nem egy ijedős bokszoló, egyből üzent is vissza: „Floyd nagy harcos, ugyanakkor nagyon meg fog lepődni, amikor szembe kerülünk.”