Élet-Stílus

Kiütéses sikert aratott a pólóválogatott

A Világliga-sorozat jövő heti, berlini nyolccsapatos szuperdöntőjére készülő magyar csapat szerda este telt ház előtt a székesfehérvári uszodában találkozott a szlovákok nemzeti együttesével. A szűk egyórás együttlétet bátran lehet vendéglátói szemszögből kellemes gyakorlásnak minősíteni, semmint komoly erőpróbának, mivel a korábbi évekhez hasonlatosan most sem volt egy súlycsoportban a két gárda.

Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő csapata – amelyből ezúttal a legnevesebb kimaradó a kétszeres ötkarikás aranyérmes Biros Péter volt – 3-0-nál engedte először válaszolni a vendégeket (3-1).


Kiütéses sikert aratott a pólóválogatott 1

A kép csalóka: Kiss Csaba (fehérben) került ki gyõztesen a csatából (MTI)


Ezután azonban nem volt megállás egészen 8-1-ig úgy, hogy valamennyi magyar találatot más és más szerezte. Szivós Márton bizonyult az első kivételnek, aki 9-1-nél duplázott. A félidőben már kilencgólnyi különbséget mutatott az eredményjelző (11-2), s a differencia tovább nőtt a folytatásban: a harmadik nyolc percben meglett a „közte tíz”, a vége pedig – a fehérvári szurkolók vastapsa közepette – 17-5 a Kemény-legénység javára.

Eddig amúgy 29 magyar-szlovák válogatott pólós csatát rendeztek, s a jól bevált gyakorlatnak megfelelően zárult a mostani is: több mint sima siker – harmincadszor is. „Akadt sok bizonytalan megoldás is, de összességében elégedett vagyok a csapattal, jó része azt nyújtotta, amit vártam. Hétről hétre javulunk, mióta együtt vagyunk, kezd összeérni a csapat az olimpiára, amelyre már az egész idei nyáron is készülünk” – értékelt Kemény Dénes.

Felkészülési mérkőzés:
Magyarország-Szlovákia 17-5 (3-1, 8-1, 2-1, 4-2)
A magyar góldobók:
Kiss Cs. 3, Szivós, Varga Dénes, Molnár, Hosnyánszky, Varga Dániel 2-2, Kis G., Benedek, Madaras, Kiss G. 1-1.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik