Élet-Stílus

Merre tovább internet?

Sok tanulmány feszegeti mostanában az internet jövőjét: gyorsabb, egyszerűbb és szebb világot álmodva. Eltűnhet a Windows, a bloggerek kiüthetik a médiát és a kihalhat a hagyományos telefon. Csak néhány gondolat a jövő lehetőségeiből.

Wint Cerf a Google internetevangelistája szerint, amikor elkészült a világháló ősének tekinthető egyetemeket összekötő hálózat, még nem sejtették, hogy 2007-ben a leggyorsabban fejlődő gazdasági ág az internet lesz. A szakember egyébként nemcsak a születésnél volt jelen, hanem a mai napig álmodja az óriási technológiai ugrásokkal előrehaladó világháló jövőjét.

Természetesen manapság már nemcsak a Google szakembere próbálja összefoglalni, hogy merre halad az internet, azóta már meglehetősen önjáróvá vált világa. Az iparággá növekvő interneten meghatározónak számító cégek mindegyike tanulmányokat állít össze a gazdasági tervezhetőség és a versenyképesség megőrzése érdekében.

A kérdés azonban ennél lényegesen komplexebb, hiszen a piaci szereplőknek olyan tényezőkkel kell kalkulálniuk, amit talán még nem is ismernek, olyan technológiai ugráspontokat kell meghatározniuk, amelyekről ma még csak álmodunk.

A sebesség és mobilitás kérdése

A sávszélesség problematikája és a mobilkommunikáció elterjedése az internet megszületésekor még legfeljebb csak a merész tudományos fantasztikus regényekben vetődött fel. Ma azonban a legfontosabb stratégiai irányokat ezek a kulcsszavak jelölik ki. Azt tudjuk, hogy a kutatók nagy erőkkel dolgoznak a web megújításán, a jelenlegi internethálózat ugyanis számos olyan gyenge láncszemmel rendelkezik, amely ma már egyre nagyobb problémákat okoz. Gyorsabb hálózatra lenne szükség a megnövekedett igényekhez, amely univerzálisan elérhető bárhonnan, bármikor, gyakorlatilag bármilyen kapcsolódásra képes eszközzel.


Merre tovább internet? 1

A sebesség már nem a kábeleken múlik


Zsákutcának látszik a külön fejlesztett hálózatok, antennák, mobilrendszerek kaotikus rendszere, hiszen világos, hogy például a manapság terjedő Wi-Fi hálózatok terjedése olyan biztonsági kockázatokat eredményezhet, amelyet az egyre terjedő számítógépes bűnözés könnyedén kihasználhat.

Az alacsony népességű területeken a szélessávú hálózatok kiépítése – főképpen a magas költségek miatt – soha nem lesz igazán érdeke a telekommunikációs szolgáltatóknak. Az áramszolgáltatással párhozamosan érkező internet elterjedése viszont érthetetlen okokból késlekedik.

Mobilitásban is van még fejlődnivalónk, bár az internetezők nagy többsége szívesen használná e célra a telefonját is, de a magas költségek miatt ez a lehetőség még sokak számára elérhetetlen. A telefonok többsége sem rendelkezik olyan paraméterekkel, hogy azon keresztül használható minőségben élvezhesse a web előnyeit. Noha egyre erőteljesebb a szolgáltatói nyomás a mobiltelevíziózás széles körű elterjesztésére, a mobilosok többsége még nem érzi úgy, hogy kedvenc sorozatait a telefonján keresztül kellene néznie.

—-Web2, Web3…—-

Bill Gates legmerészebb álmaiban sem szerepelt annak idején, hogy ma a világ egyik meghatározó informatikai vállalatává válhat a Microsoft. Valószínűleg a Google két sikergyárosa sem sejtette, hogy a keresővállalkozás egyszer az internet leginnovatívabb cégévé fejlődik. Rengeteg múlik a jövőben azon, hogy a két cég között jelenleg folyó – s egymást indukáló – fejlesztési verseny meddig viszi előre az internetet.

Az tény, hogy a Microsoft a lépéskényszere miatt olyan többfrontos fejlesztést igyekszik megvalósítani, amely a vállalatot a jövőben is biztonságosan az elsők között tarthatja. Egyre többet beszélnek a szakértők arról, hogy a Yahoo bizonytalan anyagi helyzete könnyedén a Microsoft felvásárlási célpontjává teheti a Google-vetélytársat. Ha egy ilyen fúzió bekövetkezne, az komolyan fenyegetné a Google jelenleg stabilnak látszó előnyét.


Merre tovább internet? 2

Az operációsrendszerek a netre vonulnak


A webes operációs rendszerek és a Windows harcának ideje még láthatóan nem érkezett el, de akár a közeli jövőben megtörténhet, hogy bizonyos szoftvereket majd interneten keresztül – előfizetéses rendszerben – használhatunk. Biztonsági szakértők szerint az internet adatvédelmi biztonságának fejlesztése nélkül azonban a felhasználók tömegei nem állnának át egy böngészőalapú operációs rendszerre. A merészebb internetálmodók szerint azonban a Google komolyan megszorongathatja a Windows-monopóliumot birtokló Microsoftot egy böngészőalapú rendszerrel.

Miután a Linux nem volt képes erős alternatívát nyújtani a desktop operációs rendszerek piacán, nem elképzelhetetlen, hogy a Windows ellenségei az interneten próbálják majd ugyanezzel a gondolatisággal megszorongatni Bill Gates termékeit. Tehát nem kell a Google-nak saját online operációs rendszert fejleszteni, elég hogy alkalmazásokkal segíti egy ilyen puccs megvalósulását és végül felvásárolja a fejlesztőket.

Közösségi portálok – határtalan szabadság

A szabadság kérdése egyre inkább sarokkövévé válik az internet működésének. A különböző hatalmi játszmákban akár komoly előnyöket jelenthet a közvetlen kapcsolat a világgal. Ez sokaknak ma teljesen elfogadhatatlan, tartalmi szűrésnek csúfolt cenzúrával próbálja számos ország megakadályozni a fejlődést, konzerválni elavult politikai rendszerét.

Az internet azonban láthatóan rugalmasan reagál az ilyen kísérletekre. Néhány trükk segítségével ma már szinte bárki böngészheti a világ szabadabban gondolkodó részeit.

Hátrányként jelentkezhet, hogy még nem alakult ki egy olyan belső, önszabályozó mechanizmus, amely az egyre terjedő internetes bűncselekményeket kiszűrhetővé tenné. A jelenlegi bizonytalan helyzetet sokan anyagi haszonszerzésre használják. A számítógépes bűnözés egyértelmű céljaként jelent meg adataink és jelszavaink eltulajdonítása, s ezen keresztül természetesen a pénzszerzés. Az idegesítő spamkampányok többsége ugyan veszélytelen, de egyre kiszámíthatatlanabb a vírusírók jövőbeni tevékenysége.

Az erősödő közösségi oldalak ma még javarészt sokszínűek és legtöbbször politikamentesek. A látható trendek azonban azt mutatják, hogy az internet ma már szinte minden rétegigényt is kiszolgál. A hatalmas közösségek mellett megjelentek a kisközösségeknek, érdekcsoportoknak is helyet adó oldalak. A sokszínűség átláthatatlanságát sok esetben terroristák és bűnözők is kihasználják, amivel szemben a nemzetbiztonsági szervezetek is tehetetlenek.

A demokratikusan működő rendszer álma természetesen itt is megszületett, de akárhogy nézzük, a net a világ leképezéseképpen Kínában kínai, Amerikában pedig jellegzetesen amerikai sajátosságokat mutat.

—-Új média, információ, hírek mindenkinek—-

Az internet legnagyobb vívmánya mégis az új és teljesen szabad média. Kezdetben az internetes hírszolgáltatás a nyomtatott média leképezéseként indult, ez azonban igen hamar megfordult, s ma már a hír elsőként az interneten jelenik meg. A 10 éve felbukkant blog azonban kellőképpen felborította a hagyományos médiától átáramlott újságírók működését.

Sokan azt gondolják, hogy a jövőben az internetes újságíró egyértelműen a blogger lesz. A rendszer önkéntes működéséből fakadóan azonban ez egyre több kérdést vet fel, például azt is, hogy az internetes újságírót a kiadó fizeti, a bloggert meg senki. Illetve ha fizetik, akkor meg hogy képes a blogger független véleményt megfogalmazni?

A tv-társaságok is egyre élénkebben érdeklődnek az internet lehetőségei iránt, online adások, letölthető filmek jelennek meg a szélessáv terjedésével párhuzamosan. A valósidejű internetes televízióadások azonban egyértelműen csak akkor valósulnak majd meg, ha a digitális átállás miatt a televízióknak szakítaniuk kell a szokványos sugárzási móddal.

A könyveket úgy tűnik továbbra sem fenyegeti az internet, sőt inkább segíti azon művek megjelenését, amelyek korábban örökre a fiókban maradtak volna. A limitált számú digitális kiadás megszületése óta gyakorlatilag bárki megvalósíthatja saját könyvét anélkül, hogy kiadót, mecénást, szerkesztőt, korrektort keresne hozzá.

Kommunikáció

Az internettelefónia terjedése könnyedén meglepetésszerű változásokat hozhat a mobilozásról alkotott elképzeléseinkben. Nem véletlen, hogy az összes meghatározó szereplő már megvásárolta saját netes telefonvállatát. A jelenlegi telefontársaságok, illetve az általuk fenntartott hagyományos vezetékes telefonszolgáltatások könnyen a hagyományos levél sorsára juthatnak. A VoIP-megoldások, az azonnali üzenetküldők, az e-mail, az sms, későbbikben pedig a videotelefonálás háttérbe szoríthatja a ma még nagyjából működő vezetékes szolgáltatásokat.


Merre tovább internet? 3

Kommunikáció mindenáron


Az ingyenesség persze ebben az esetben is csak beetetés, hiszen ha csak a Skype szolgáltatását nézzük, már ott is megjelentek a fizetős szolgáltatások. Ezek köre hamarosan tovább bővül majd. Nem csak olcsóbb lesz beszélgetni az új rendszerben, az új mobilok automatikusan riasztják majd a mentőket, ha balesetet szenvedtünk, a telefonunk kéziszámítógéppé formálódva, adatokat szállítva köti majd össze munkahelyünket otthonunkkal. Otthon pedig egy gombnyomással visszaalakíthatjuk MP3 lejátszóvá.

2010-ig gyakorlatilag megvalósulhat az internetezők azon álma, hogy a fejlett országokban folyamatosan csatlakozva éljenek a neten. Ekkor már szükség lehet a hagyományos telefonoknál komplexebb eszközökre is, táblapc-kre, PDA-kra, okostelefonokra.

A GPS világszerte támogatott megoldásai láthatóan már ma bekerülnek a mindennapi használatba. Valósidejű meteorológiai, közlekedési és szolgáltatói információkat ötvöznek majd a ma ismert térképmegoldásokkal. A keresőkkel és hírportálokkal való házasításuk segítségével nemcsak a közlekedésünket befolyásoló információk jutnak el majd hozzánk a volán mögött is, hanem egy gombnyomással találhatunk meg a környéken minden fontosabb éttermet, üzletet, hivatalt is.

Hogy a trendek megvalósulnak-e az nem kérdés, s talán az sem, hogy a technológia legyőzi-e a ma már látszó problémákat. Inkább az a kérdés, hogy a világ lakóinak hány százaléka fér majd hozzá ezekhez a hasznos szolgáltatásokhoz, hány ember életét könnyíti majd meg a jövő internetvilága. Egyenlő eséllyel indulnak-e a lemaradó országok lakói azokkal, akik most 100 dolláros laptoppal igyekeznek hidat verni a már tátongó hatalmas szakadék fölé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik