Élet-Stílus

Elhunyt Tábori György

Kilencvenhárom éves korában végelgyengülésben Berlinben meghalt Tábori György (George Tabori) magyar születésű író, színházi rendező, aki az Egyesült Államokban Hitchcocknak írt forgatókönyveket, Angliában és Ausztriában is élt, de Berlin, Bréma, München és Hamburg színházaiban is rendezett.

Tábori hosszú élete során valóságos polihisztor – újságíró, műfordító, forgatókönyvíró is volt – még a legutóbbi időkben is állított színre új darabokat a Berliner Ensemble-ban. Az életének utolsó időszakában túlnyomóan Berlinben tartózkodó Taborit hétfő este lakásában érte a halál, értesülések szerint végelgyengülés következtében. Felesége Ursula Höpfner neves német színésznő életének utolsó pillanatáig mellette volt. Tabori az elmúlt években a Bertolt Brecht által alapított Berliner Ensemble állandó szerzőjének számított, még az utóbbi esztendőkben is számos darabját mutatta be a világhírű színház.

Claus Peymann közölte, hogy a színházi világ augusztus végén vesz búcsút George Taboritól. A megemlékezéssel egybekötött gyászünnepséget a Berliner Ensemble-ban tartják. “Tabori halálával pótolhatatlan űrt hagy maga után. Ilyen rendkívüli emberek csak ritkán születnek” – hangoztatta nyilatkozatában egyebek között a színház intendánsa.

George Tabori 1914. május 24-én született Budapesten Tábori György néven. Apja Tábori Kornél író, újságíró, a Pesti Napló szerkesztője, a bűnügyi riport magyarországi meghonosítója volt, aki Auschwitzban halt meg.

Hitchcocknak is írt

Tábori György Berlinben vendéglátást tanult. A hitleri hatalomátvétel után hazajött, de a zsidóellenes politikai környezet miatt 1936-ban Londonba emigrált, 1939-től a Magyar Nemzet bulgáriai és törökországi tudósítója volt. A második világháború alatt az angol hadsereg mellett Jeruzsálemben, majd Kairóban a BBC-t tudósította.

1947-ben kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol Hollywoodban írt forgatókönyveket, elsősorban Alfred Hitchcock számára. Amerikában ismerkedett meg Bertolt Brechttel, Leon Feuchtwa:ngerrel és Thomas Mann-nal.

1970-ben Brecht felesége, Helene Weigel hívására tért vissza Európába, Londonban élt, de Berlin, Bréma, München és Hamburg színházaiban is rendezett, 1975-ben ő alapította a Bremer Theater Labort. 1987-90 között a bécsi Der Kreis színház igazgatója volt, 1989-től Ausztriában élt. Vendégrendező volt a bécsi Burgtheaterben, a lipcsei operában és több berlini színházban.

Mein Kampf Hitlerről

Első regénye 1945-ben jelent meg angolul, majd 1947-ben magyarul A köd mögött címmel. Később művei egyre keserűbbekké váltak, a világot reménytelennek látta. 1968-as darabjában, A kannibálokban a koncentrációs tábor lakói racionális megfontolásból fogyasztják el öngyilkos társuk tetemét. 1987-ben mutatta be Bécsben Mein Kampf című darabját, a festőnövendék Hitlerről, hősének nevetséges groteszkségét ábrázolva. A Goldberg-variációkban és a Ballada a bécsiszeletről című művében is az antiszemitizmus kérdését járja körül.

Rendezőként különösen Shakespeare, Brecht és Kafka műveinek színrevitelével tűnt ki. Számos korábbi díj mellé 1992-ben – első idegen nyelvű szerzőként – megkapta a legnagyobb német irodalmi kitüntetést, a Büchner-díjat, majd 1999-ben a bécsi Concordia Sajtóklub díját, amelyet életművéért adományoztak: húsz év alatt húsz darabot írt. 2000-ben Konrád Györggyel együtt Goethe-emlékérmet kapott.

Szakmai és személyes archívumát George Tabori még 2003-ban a Berlin-brandenburgi Művészeti Akadémiára hagyományozta.

George Tabori életműve és bölcsessége a szó legigazabb értelmében a világ kulturális örökségének részét képezi – mondják róla és életművéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik