Élet-Stílus

Nem kiváltság a kabriózás

Magyarországon olyan kevés nyitott tetős autó fut, mintha egy kabrió elérhetetlen luxuscikk volna, pedig már 500 ezer Ft alatt is kapni stílusos kabriót.

Itthon az új autók világában valóban kevesek hódolhatnak csak ennek a hóbortnak. Az autóipari piackutatással foglalkozó JATO Dynamics adatai szerint évi 500 és 700 között mozgott az itthon értékesített kabriók száma 2004 és 2006 között.

Idén áprilisig 235 ment el belőlük, persze a szürkeimport számai nélkül. Az újak közül a legtöbb nyitott tetős évek óta a Peugeot 206 CC-re jut. Új autóként a smart fortwo esetében kell a legkevesebbet költeni a kabriózásra, amely 3,8 millió forinttól kapható. A kis nyitható keménytetősök mind 4-4,5 milliótól indulnak.

Nyári vásár

Egy kabrióban az autó formája mellett a szellő és a napfény simogatása a fő vonzerő. Napsütésben, szélben és vidámságban a harmonikatetős kisautók is egész jók. A legjobb vétel talán a négyajtós és gazdaságos 121-es Mazda. A régebbiek 350 000 és félmillió forint közötti ára egyáltalán nem sokkoló.

Ennyiért igazi kabriót is találni. Az olcsóbbak közül a nagyszériás autóra épülőkkel érdemes megpróbálkozni. Sajnos mindegyiket elcsúfítja a bukókeret, de e nélkül végképp semmi merevség nem maradna a karosszériájukban.


Nem kiváltság a kabriózás 1

Széles paletta – KÉPGALÉRIA (vezess.hu)



Opel Kadettből 450 000 forinttól vihetünk haza nyitható tetősöket, legtöbbször kétliteres motorral. Az Escort és a 205-ös Peugeot akár 300 000 forint alatt is a miénk lehet. A félmillió alatti autókkal nem indulnánk el a Riviérára, de a Velencei-tó vagy a Balaton körül is szépen süt a nap, és a kabriózás a legolcsóbb nyitott autókban is élmény.

A nyitott autó most a legvonzóbb, de megvenni szezonon kívül érdemes. Üveg hátsó ablakot sokáig csak a legelegánsabbakhoz adtak a gyárak, a műanyag viszont idővel elmattul és összekarcolódik. A tető állapotát, tömítését legkönnyebben az autómosókban ellenőrizhetjük, de a koros autóktól kár cseppmentes zárást remélni. Ügyeljünk a tetőváz esetleges görbüléseire, a szigetelőgumik zsugorodására és a vászontető anyagának épségére, főleg a hajtásoknál.

Aki dízelmotorral keres kabriót, annak elég kevés lehetőséggel kell beérnie. Először a nyitott Audi 80-ban kormolt a TDI 1995-től, az Astra G Cabrio és a Peugeot 206 CC évekkel az ezredforduló után jelent meg dízelmotorral. A kabriók újonnan jórészt dízelmotorral is megvásárolhatóak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik