Kapcsolódó linkek
A chicagói döntő első góljára a 44. percig kellett várni, ekkor Nery Castillo tört be a tizenhatosra, miután két amerikai védőt is kicselezett, majd remekül hozta helyzetbe Andrés Guardadót, a 20 éves szélső középpályás pedig nem hibázott.
A szünet után is a mexikói együttes játszott jobban, veszélyesebben, ám Landon Donovan tizenegyesből egyenlített, 11 perccel később pedig Benny Feilhaber már az amerikainak szerzett vezetést, miután a védők által röviden kivágott labdát a hálóba lőtte.
A krónikához tartozik, hogy az amerikaiak kapusa, az Angliában védő Tim Howard az utolsó előtti percben óriási bravúrral hárította Nery Castillo próbálkozását, és ezzel nagy szolgálatot tett a csapatának, amely a torna során mind a hat mérkőzését megnyerte.
„Ahogy szállt felém a labda, tudtam, hogy el kell lőnöm, élnem kell a lehetőséggel. Nagyon nagy gólt szereztem, ráadásul a legjobb időben, Mexikó ellen az Aranykupa döntőjében. Nem találok szavakat erre, annyira csodálatos” – így a finálé hőse, Feilhaber, aki a torna során egyszer, a legjobbkor volt eredményes.
Arany Kupa, döntő:
Egyesült Államok-Mexikó 2-1 (0-1)
Gól: Donovan (62., 11-esből), Feilhaber (73.), ill. Guardado (44.)