Élet-Stílus

Shrek újra a mozikban

Akármit tesz, szeretjük. A zöld behemót ezúttal uralkodópalántára vadászik ismert jó barátaival. A messzi földi kaland lehetősége kapóra jön ogrénknak, elbátortalanítja ugyanis az odahaza rá váró apaszerep…

Sárga ogre: görbe ogre – bárminő teremtménnyel (kőkori emlősök, szőrmókos rémisztők) próbálkozott a konkurencia, az igazi (a király) a zöld erdei behemót, jogosan marta őket a féltékenység. A zöld.



Shrek újra a mozikban 1


Shrek, az Oscar-díjas

Pedig erős az animációs felhozatal, legalábbis a 2000-es évek elején annak számított, amikor a 20th Century Fox Animation a Jégkorszak, a Walt Disney Pictures a Szörny Rt. című animációkkal kényeztette az ifjúságot (és a szülőket). Ugyan a bevétel tekintetében megszorongatták a DreamWorks stúdió zöld óriását, a Szörny Rt. a 2001. decemberi kasszazárásig csak az amerikai mozikban 256 millió dollárt hozott, az egy évvel későbbi Jégkorszak hasonlóképpen szépen teljesített, bár be kellett érnie 176 millióval, az igazi és az igazán sikeres a Shrek (2001). Mind a bevételeket (268 millió dollár csak az USA-ban), mind az elismeréseket illetően (az első animációs Oscar-díjat a Shrek kapta a 2002-es 74. gálán, maga mögé utasítva a Szörny Rt.-t és a Nickelodeonnal szövetkező Paramount Jimmy Neutron kalandjai című mese-kalandfilmjét).



Shrek újra a mozikban 2

Az animáció reneszánsza

Shrek tehát jött, látott és győzött, még ha a második részből (2004) – természetszerűleg – hiányzott az újdonság ereje, a remek karakterek, a jópofa viccek nemhogy ébren tartották a közönség érdeklődését, hanem tovább növelték azt (a számok nyelvén: 436 millió dollár Amerika-szerte). Nem véletlenül mondjuk, az animáció ma a mozi-ipar legkreatívabb területe, a bámulatosan fejlődő technika mit se érne, ha – például az esetünkben – nem dolgoznának olyan kiváló szakemberek a filmen, mint az első és második rész forgatókönyvírói: William Steig könyve alapján Ted Elliott és Terry Rossio (ők írták a karibi kalózok sztoriját is), Joe Stillman, Roger S. H. Schulman és a párbeszédírók: Cody Cameron, Chris Miller és Conrad Vernon; illetve Andrew Adamson, Stillman, J. David Stern, David N. Weiss és a dialógusfelelős Chris Miller.

Eredeti cím:

Shrek The Third;
amerikai, 2007; 93 perc;
Rendező: Chris Miller, Raman Hui;
Forgatókönyvíró: William Steig könyve, Andrew Adamson története, Howard Gould ötletei alapján Jeffrey Price, Peter S. Seaman, Chris Miller, Aron Warner;
Művészeti rendezés: Peter Zaslav;
Zene: Harry Gregson-Williams;
Producer: Aron Warner;
Magyar hangok: Gesztesi Károly (Shrek), Kerekes József (Szamár), Für Anikó (Fiona hercegnő), Selmeczi Roland (Csizmás Kandúr), Kautzky Armand (Szőke Herceg), Hámori Ildikó (Lilian királyné), Harsányi Gábor (Harold király);
Mozistart: június 14.,
Honlap

Új rendező, új társrendező

Az első két opust Andrew Adamson rendezte (övé a Narnia krónikái – Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című film is), szokása volt, hogy dirigens társakat választott maga mellé (a Shreknél Vicky Jensont, a Shrek 2-ben Kelly Asburyt és Conrad Vernont). Ezt az utat követte a harmadik rész debütáló rendezője, a korábbi scripter, Chris Miller, amikor technikai munkatársát, Raman Huit a rendezői székbe maga mellé ültette. Bár borítékolható a milliárd dollár fölötti anyagi világsiker, nem irigyeljük őket (sem a forgatókönyvírókat, Jeffrey Price, Peter S. Seaman és a producerként csatlakozó Aron Warnert), hiszen harmadikra nehéz (lehetetlen) akkorát szólni, mint elsőre. Nem is sikerül.

Veszélyben a negyedik bőr

Ugyan a tréfák továbbra is élvezetesek, a karakterek szintén szinte bármilyen történetet elhordoznak a vállukon, mégis érezhető a fáradtság, az elevenség és eredetiség rutinszerűvé válása. A kisebbek persze megint csak sikítozni és tapsolni fognak örömükben, amikor a békakirály halála után Shrek – és a Szamár meg Csizmás Kandúr – távoli földön trónörököst keres (merthogy egy ogre nem lehet koronás fő, hiszen a kedves helye nem a csillogó palotaterem, hanem a szagló mocsár), miközben Fiona hercegnő várandós, de a korosabb nézők érzik, most kéne abbahagyni. Még a negyedik bőr lenyúzása előtt, mert baj lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik