Élet-Stílus

Bayern-csatárt igazolt a Chelsea

Kapcsolódó linkek

http://chelsea.lap.hu
sport.lap.hu

A 28 éves támadóért nem kellett fizetnie a Chelseanek, mivel Pizarro szerződése lejárt a bajoroknál. Az angol együttes harmadik igazolása a perui válogatott, aki a hírek szerint hároméves kontraktust írt alá péntek este.

„Nagyon fontos számomra, hogy trófeákat nyerjek, és erre remek lehetőségem lesz a londoni csapatnál.” – nyilatkozta Pizarro a Chelsea honlapján. A támadó a Bayernnel háromszor nyert bajnokságot, és a német kupában is három alkalommal diadalmaskodott. „A legfontosabb a Bajnokok Ligája, amit hiába próbáltam elhódítani a Bayernnel. A Chelseanél erre is lesz lehetőségem, hiszen remek a csapat és a tréner.”

Már egy ideje lehetett sejteni, hogy Pizarro a következő idényben a Chelsea játékosa lesz. Két hete az ügynöke közölte, hogy egy remek ajánlatot kaptak, és valóban nincs oka panaszra a focistának, hiszen a kicker információi szerint hetente valamivel több, mint 73 ezer eurót fog keresni Londonban.

Pizarro a harmadik igazolása a Chelseanek, és idáig egyszer sem kellett milliókat fizetnie az egyesület tulajdonosának Roman Abramovicsnak: a peruihoz hasonlóan Steve Sidwellnek (FC Reading) is lejárt a szerződése, míg a brazil Alex (PSV Eindhoven) kölcsönben szerepelt a holland bajnokságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik