Élet-Stílus

Letartoztatták a Lakers tulajdonosát

Ittas vezetés miatt letartóztatták Jerry Busst, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) érdekelt Los Angeles Lakers tulajdonosát. Egy nappal később Kobe Bryant bejelentette: eligazolna a csapattól.

Kapcsolódó linkek


nba.lap.hu
sport.lap.hu


A Los Angeles Lakers 74 éves tulajdonosa helyi idő szerint kedd hajnalban Mercedes típusú autójával rossz úton hajtott, amikor ellenőrizték, és kiderült, szervezetében a megengedettnél magasabb az alkoholszint, ám a teszt pontos eredményére körülbelül három hetet kell várni. Az ellenőrzés után Busst őrizetbe vették, majd közel tíz óra elteltével szabadlábra helyezték. Az üzletemberrel utazott egy 23 éves nő is, ő azonban szabadon távozhatott.

„Bár csak egy nagyon rövid utat szerettem volna megtenni, belátom, komoly hiba volt kocsiba ülnöm. Megígérem, hogy ilyet nem csinálok többet” – közölte Buss, aki a jelentések szerint végig készséges volt a hatósággal. A Los Angeles Lakers a hetedik helyen zárta az alapszakaszt a Nyugati főcsoportban, ugyanakkor már a rájátszás első körében kiesett, miután 4-1-re alulmaradt a Phoenixszel szemben.

Bussnak a történtek mellett az is fájhat, hogy Kobe Bryant elkívánkozik a csapatából. „Szeretném, ha elcserélnének. Tudom, kemény szavak, de nincs más választásom” – mondta a kaliforniaiakkal háromszoros bajnok klasszis.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik